Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.10.

Ismét a migránsok tehetnek keresztbe Merkel koalíciójának

Német lapértesülések szerint a külügyi tárca elkezdte elõkészíteni a bevándorlók családegyesítését. Mindezt úgy, hogy a nagykoalíciós tárgyalások még folynak, vagyis hivatalos megállapodás még elvileg nem született semmirõl. Ez akár a további tárgyalások gátját is jelentheti.

Több mint száz nap telt el a németországi választások óta, azonban még ennyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy a voksolás győztesének, Angela Merkelnek sikerüljön kormányt alakítania. A lehetséges Jamaica-koalíció hamar elbukott, a felek több kérdésben sem tudtak dűlőre jutni. A legnagyobb ellentétet a pártok képviselői között a migrációs válság megítélése és annak kezelése jelentette. És most könnyen lehet, hogy ismét a bevándorlók miatt hiúsul meg a koalíciós-kormány-alakítás. Január hetedikén ültek ugyanis először asztalhoz a Martin Schulz vezette szociáldemokraták (SPD), a Horst Seehofer által irányított bajor szociálisuniósok (CSU) és az Angela Merkel fémjelezte kereszténydemokraták (CDU). 

Ígéretük szerint a nagykoalíció megalakítása érdekében létrejött tárgyalások péntek hajnalban véget érnek, ám a kiszivárgott információk szerint keddig nem született biztos megállapodás semmilyen téren. A szociáldemokraták által irányított külügyi tárca azonban a hírek szerint arra készül, hogy március közepétől folytatódik a korábban beszüntetett családegyesítési program.

Ez azt jelenti, hogy a nagykövetségeken és konzulátusokon már egyeztethetnek időpontot azok, akik a családegyesítés keretében akarnak Németországba utazni. Ez elsősorban a már Németországban menekültként élő iraki és szíriai emberek hozzátartozóit érinti.

A korábban még soha sem tapasztalt migrációs hullám miatt döntött úgy a kormány, hogy 2018 márciusáig beszünteti a családegyesítési programot. A %RIPOST% már korábban is beszámolt róla, hogy a német Bild napilap információi szerint idén 390 ezer szír migráns hozhatja maga után a családtagjait.

Ha csak két családtagot számítunk, akkor az már közel 800 ezer új bevándorlót jelent, és akkor még csak a szírekről beszéltünk.

Heves kritikák  

A bevándorlást támogató szélsőbaloldali Die Linke párt belügyekért felelős szóvivője kijelentette, hogy a koalíciós tárgyalások nem szólhatnak a tilalom meghosszabbításáról. Ulla Jelpke úgy véli, hogy az embereknek meg kell tudniuk bízni az állam szavában, vagyis a korábban 2018 márciusáig bevezetett tilalmat nem lehet tovább hosszabbítani.

A Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ezzel szemben erős kritikát fogalmazott meg az intézkedéssel kapcsolatban. Kiemelték, hogy a szociáldemokrata Sigmar Gabriel csak ügyvivőként látja el feladatát a kormányalakításig, másrészt hozzátették, hogy a CSU mindenképpen szeretné a családegyesítési tilalom meghosszabbítását. A Merkel vezette CDU szóvivője úgy látja, hogy jó esélyek vannak arra, hogy hamar kompromisszumok szülessenek a legsarkalatosabb kérdésekben is, de azok megszületéséig a külügyi tárcának vissza kell fognia magát.

A baloldali SPD azzal védekezik, hogy ők csak a dolgukat végzik. A hivatalos rendelet szerint márciusban lejár a tilalom, ők pedig csak az azt követő időpontra biztosítanak a hozzátartozóknak időpontot. 

A CSU Orbán meghívásával üzent Merkelnek

Orbán Viktor a múlt hét végén részt vett a CSU zárt körű ülésén. Politikai szakértők szerint amellett, hogy Horst Seehofer és Orbán Viktor remek kapcsolatot ápol, a bajor párt vezetése a magyar miniszterelnök meghívásával is üzent Angela Merkelnek. A kimondatlan üzenet pedig úgy szólhatott, hogy nem támogatjuk az eddigi bevándorlópolitikát, mi inkább a magyar állásponttal értünk egyet. A múlt pénteki tanácskozást követően Orbán Viktor kiemelte: Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz.

Ami azt illeti, idén valóban választások lesznek Olaszországban, Luxemburgban, Svédországban, Lettországban és Magyarországon, és Bajorországban is tartományi választást tartanak. Valamennyi országban meghatározó kérdés marad a migrációs politika, az előrejelzések szerint pedig például Luxemburgban valószínűleg leváltják a migrációpárti kormányt. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány