Létrehozva: 2019.02.16.

ISIS harcosokat toborzott egy spanyol férfi. Az elfogásáról videó készült

Elõször 2001-ben került börtönbe, ahol radikalizálódott.. Pénzt ajánlott azoknak, akik elolvassák a Koránt, szakállat növesztenek és követik a parancsait.

ISIS harcosokat toborzó férfit tartóztatott le Ceutában, az Afrika északi részén lévő spanyol enklávé területén az Europol és a
spanyol rendőrség
– adta hírül az Europol honlapja. A rajtaütésről készített videó alább nézhető meg.

A férfiről egyelőre nem sokat tudni, azon kívül, hogy először 2001-ben került börtönbe és ott radikalizálódott. Azóta többször letartóztatták tiltott fegyverek birtoklásáért, rablásért és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért. Amikor visszakerült a hűvösre,

megpróbált fiatalokat toborozni a szélsőséges dzsihádba, terjesztette az “igazhitet”, pénzt adott a fogvatartottaknak, ha szakállt növesztenek, elolvassák a Koránt és követik az ő parancsait.

Miután utoljára kiengedték, ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Még inkább radikalizálódott, naphosszat dzsihádista dalokat üvöltetett, fenyegette a melegeket és azokat a nőket, akikről úgy látta, hogy helytelenül öltözködnek. Agressziója miatt biztonsági okokból most ismét elkapták és ismét börtönbe kerül.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek