Létrehozva: 2020.02.28.

Ilyen se volt még az olasz templomokban, szokatlan intézkedés a koronavírus miatt

Az Észak-Olaszországban terjedő járvány miatt a templomokat ideiglenesen bezárták és a szenteltvizet is eltüntették.

A koronavírus-fertőzés terjedése elleni óvintézkedésként még a vatikáni kápolnákban is megüresedtek a szenteltvíztartók. A fertőzésben jelenleg érintett észak-olaszországi térségekben mindazonáltal a papok a templomok vasárnapi újranyitásában reménykednek – derül ki pénteki sajtójelentésekből.

Fotó: Europress – AFP/Filippo MONTEFORTE

A fertőzés miatt hét napja bevezetett óvintézkedések a templomokra is vonatkoztak. A legtöbb fertőzöttet számláló Lombardia és Veneto tartományban a templomok többsége bezárt, vagy ha nyitva is maradtak, felfüggesztették a misézést. Lezárta kapuit az észak-olaszországi egyházmegyék két jelképes helyszíne, a milánói dóm és a velencei Szent Márk-bazilika, melyek a jelenlegi tervek szerint hétfőtől nyithatnak újra, de csak „adagolva” engedik be a látogatókat.

Angelo Scola nyugalmazott milánói érsek nyílt levélben fejtette ki, hogy a koronavírus nem „isteni büntetés”, hanem ugyanolyan fertőző betegség mint akármelyik más volt az emberiség történetében.

Elmaradtak a hamvazószerdai körmenetek is, több észak-olasz plébános közösségi oldalán jelentette be a hívőknek, hogy ezeket hosszabb harangzúgással helyettesítik.

A majdnem száz beteget és egy halottat számláló Emilia Romagnában már a következő hetekben esedékes húsvét előtti házi áldást is felfüggesztették, a katekizmusórákat viszont az iskolák újbóli megnyitásával egy időben újraindítják.

Vatikánvárosban is követik az olasz hatóságok diktálta óvintézkedéseket: a pápai állam egyik kapuja melletti Szent Anna-templomban is eltűnt a víz a szenteltvíztartóból. Az ostyát a hívők kezébe helyezik, és a mise végén a béke jeleként egymásnak adott kézfogást „elhalasztják”. A vatikáni hivatalokban kötelező a kézfertőtlenítő gél használata.

A szentszéki sajtóközpont megerősítette, hogy Ferenc pápa gyengélkedés miatt nem vett részt egy csütörtöki szertartáson. Vatikáni információk szerint a pápának enyhe influenzája van, de eddig semmilyen más programját nem halasztotta el.

A vesztegzáron kívüli, genovai Szent Antal-templom kapui eddig sem zártak be, de ez lesz a második vasárnap, hogy a papok üres padsorokat várnak. Megoldásként az utóbbi napokban is követett internetes misézést választották az erre kialakított közösségi videómegosztó-oldalon.

Máshol a templomi temetési gyászszertartást is interneten mutatják be a részt venni kívánóknak, mivel a templomba csak szűk számban engednek be embereket. A katekizmusórákat is ugyanígy tartják meg, például az elsőáldozásra készülőknek.

A koronavírus decemberben Kínában ütötte fel a fejét, és továbbra is ott regisztrálják a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó részét. A fertőzés már több mint 50 további országban megjelent. Olaszországban 655 megbetegedést jelentettek, 17-en belehaltak a fertőzésbe – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?