KÜLFÖLD

Illegális migránsokkal teli autó karambolozott Görögországban, többen meghaltak

Az elhunyt illegális bevándorlók személyazonosságáról semmit sem tudni. A túlélők elmenekültek a helyszínről.

Egy illegális migránsokkal tömött autó sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett és fékezés nélkül belehajtott egy épülőfélben lévő fizetőkapuba az E90-es jelzésű autópályán az észak-görögországi Thesszaloniki közelében szerda hajnali 1 órakor – írja az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség.

Görög médiaértesülések szerint a balesetnek legalább hét halálos áldozata és öt sérültje van, mindegyikük férfi, vélhetően illegális bevándorlók.

Az esettel kapcsolatos rendőrségi közlemény szerint a balesetet okozó autó lopott volt, melynek kedden veszett nyoma Thesszalonikiben. Azt egyelőre nem tudni, hogy hányan utaztak a járműben, illetve hogy az elhunytak mely országokból érkeztek, ugyanis egyiküknél sem találtak azonosításra alkalmas okmányokat. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően kedden lépték át a török-görög határt Edirne közelében, illegálisan.

Az üggyel kapcsolatban az AP hírügynökség megjegyezte, hogy az utóbbi hetekben migránsok ezrei torlódtak fel a görög-török szárazföldi határon. Ahogy írják: bár a legtöbb bevándorló az Égei-tenger keleti medencéjében található szigetekre érkezik Európába, az utóbbi időben egyre többen próbálkoznak Törökország felől a szárazföldi határátkeléssel is Északkelet-Görögországban.

Komoly problémát jelent a migrációval járó embercsempészet leküzdése, ami sok erőforrást von el a hatóságoktól. Egy hónapja filmbe illő autós üldözésnek lehettek szemtanúi Thesszaloniki lakói, amikor a hatóságok embercsempészeket fogtak el, akik hét illegális bevándorlót akartak behozni az Európai Unió területére. Az is látszik azonban, hogy a görögországi bevándorlók nemcsak a rendőrökre, hanem egymásra is veszélyt jelentenek, legalábbis erről árulkodik az az eset, ami a mára hírhedtté vált Moria táborban történt, és egy 19 éves afrikai fiú életébe került. Az esetet, melynek több sérültje is volt, az robbantotta ki, hogy egy afgán migráns ellopta egy afrikai tábortársának telefonját, ami hamarosan verekedésbe torkollott.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?