Létrehozva: 2017.06.23.

II. Erzsébet saját miniszterelnökén gúnyolódott

Az a hír terjed, hogy a királynõ a ruházatával próbálta kifejezni, mit is gondol valójában Nagy-Britannia unióból való kilépésérõl.

II. Erzsébet brit királynő szerdán beszédet mondott a Lordok Házában. Ebben ismertette az új brit kormány törvényalkotási programját. A két legsarkalatosabb pont, az uniós tagságról szóló törvény visszavonása és a bevándorlás szabályoszása lesz az elkövetkezendő két évben. A közösségi oldalakat használók körében azonban nem ez volt a központi téma, hanem, hogy a királynő csupán véletlenül öltözött kék-sárgába, vagy ezzel a - kísértetiesen az uniós zászlóra hasonlító - ruházattal akarta tudatni, hogy nem támogatja a brexitet

II. Erzsébet kalapja már külön nevet is kapott, a netezők csak anti-brexites kalapnak nevezik. Sokak szerint a királynő igazi trollként, kemény humorát bevetve kritizálta Theresa Mayt és az uniós kilépést.

Az esemény különösen nagy érdeklődést váltott ki, ugyanis lapértesülések szerint ez lehetett az utolsó, Lordok Házában tartott beszéde királynőként - írja a Bild.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?