Létrehozva: 2019.02.21.

Így védték meg Orbán Viktort a német kommentelők az isiászos Junckertől

Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke kiakadt a magyar kormány legújabb plakátkampányán. A luxemburgi politikus bosszúból még a Fideszt is kizáratná az Európai Néppártból. Az isiásszal küzdõ Junckernek érdemes lenne elolvasnia, hogy mit gondol róla az internet népe.

A német Die Welt nevű lap arról ír, hogy Jean-Claude Juncker elítéli a magyar kormány legújabb kampányát. Az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” című plakáton az Európai Bizottság elnöke együtt szerepel Soros Györggyel. A luxemburgi politikus szerint hazugság az a felvetés, hogy titkos módszerekkel támogatná az illegális bevándorlást, és elképesztőnek tartja, hogy egy általa összeesküvés-elméletnek nevezett ügy, ekkora tömeget érhet el Magyarországon.

– nyilatkozta dühében Juncker, majd hozzátette, hogy meg fogja kérdezni az Európai Néppárt csúcsjelöltjétől, Manfred Webertől, hogy szükség van-e a Fidesz által hozott szavazatokra a májusi végi európai parlamenti választásokon.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Magyarországnak fenntartott 21 képviselői helyből a kormánypártok 13 mandátumra tehetnek szert az EP-választások során.

 A német lap internetes kiadásában megjelent cikk alatti kommentekből szemezgettünk, érdemes megjegyezni, hogy ezek mintegy ¾-e a magyar kormányfőt méltatta. Íme, néhány példa:

@ALX W.: Nincs benne és Orbánban semmi közös? Ez még szimpatikusabbá teszi nekem Orbánt.

@Potzblitz: Az egyiket a népe nagy többsége választotta demokratikus úton, a másikat hatalmi játszmák mechanizmusa tette a pozíciójába. Az egyik a népéért cselekszik, a másik a bürokráciáért. Az egyik a saját bőrén tapasztalta az igazi szocializmust, a másik nem. Mindenki bátran választhat a két úriember között. Az én szimpátiám már rég eldőlt.  

@Eva C.: Juncker és Soros nagyon veszélyes kettős. Soros úr egy igazi spekuláns, aki az instabil európai helyzettel csak nyer. Természetes, hogy a nem állami szervezeteivel támogatja az illegális migrációt. Orbán úrnak teljesen igaza van, ha egy kalap alá veszi a Junckert és a Sorost, és ezt a választóknak be is mutatja. Nálunk ilyesmi nem elképzelhető. Juncker úr érzi – ahogy a kirohanása is mutatja –, hogy tetten érték.

@David B.: Valóban semmi közös nincs köztük, ami a demokratikus legitimációt illeti: Orbánt ugyanis demokratikus úton választották.

@ Kris T.: Az Európai Unió saját hibája, ha olyan tagállamokat vesz fel, mint Magyarország, ahol nincs jogállamiság!

@ Rainer F.: Orbán úr, tartson ki! Szükségünk van Önre!

@Walter S.: Nincs bennük semmi közös? Szerintem ez Orbánnak nagy dicséret!

@ Manfred P.: Azt kívánom, hogy bárcsak Orbán reggeliző asztalára kerülne ez az online cikk. De kérem, hogy a hozzászólásokat ne felejtsék le!

@ Black Stone: Összeesküvés-elmélet? Juncker úr, nézze már meg a statisztikákat, és látogasson el a problémás környékekre…

@ Georg E.: Junkcer úr, megnyugodtam! Szerencsére Önben és bennem sincs semmi közös!

@ Perlhuhn: Tudom, ha Juncker mérges, akkor minden a  legnagyobb rendben van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil