Létrehozva: 2019.05.12.

Így lopják az uniós polgárok pénzét a balosok

Több mint 27 ezer eurónyi (9 millió forint) szállásköltség-térítést vett fel 2018-ban Sophie in 't Veld, a 66-os Demokraták elnevezésû holland szociáldemokrata párt EP-képviselõje, miközben 15 éve Brüsszelben él.

A progresszív szociáldemokrata párti politikus több holland pártszervezet szerint nem vehette volna igénybe az EP-képviselőknek járó szállásköltség-térítést, miután 15 éve életvitelszerűen Brüsszelben él.

Az EP-képviselők a parlamenti ülésnapokra naponta 320 eurós szállásköltség megtérítését kérhetik, mert a belga fővárosban az átlagos szállodai szobaárak meghaladják a 300 eurót. Sophie in 't Veld a tavalyi évben saját bevallása szerint 134 ülésnapon vett részt, ebből 47-et töltött Strasbourgban, vagyis

87 napra úgy igényelt szállodai költségtérítést, hogy közben az éjszakákat saját brüsszeli ingatlanában töltötte.

A képviselőnő nem is tagadta ezt, ugyanakkor szerinte ez egy átalánytérítés, vagyis saját jogértelmezése szerint erre akkor is jogosult, ha van hol laknia a belga fővárosban.

Sophie in 't Veld, aki 15 éve az Európai Parlament tagja, mind ez idő alatt összesen több mint 417 ezer 600 euró (135 millió forint) támogatáshoz juthatott úgy, hogy brüsszeli tartózkodásának valós költségei ennek töredékét sem érhették el.

Mint emlékezetes, a melegjogi aktivistaként is tevékenykedő politikus

korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy élesen támadta a magyar kormányt, mert – szerinte – csorbítják a homoszexuálisok jogait.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy Sophie in ’t Veld szerepel azon a listán, amelyet az amerikai milliárdos, Soros György vezetett olyan politikusokról, akik „megbízható szövetségesei” az Európai Parlamentben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor - kép

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Megelégelte a Welt, hogy a német politikusok folyton hazudnak a migránsbűnözésről

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA