Létrehozva: 2018.09.10.

Így fog kinézni az új Concorde

A legendás szuperszonikus repülõ utóda egy stratégiai bombázó áttervezésébõl születik. 30 személyes lesz, mozgatható szárnyakkal és a Concordéhoz hasonló sebességgel fog repülni.

Mint tudjuk, a Concorde volt az első, a hangsebességet kétszeresen is túlszárnyaló polgári repülőgép, amellyel szűk 3 óra alatt lehetett Londonból New Yorkba érni. 49 évvel ezelőtt indult az első útjára, majd a 2000-es katasztrófa után 2003-ban végleg kivonták a forgalomból.

A Concorde átlagos utazósebessége 2,04 mach, azaz körülbelül 2510 km/óra volt.

Ezen a héten megjelent az új szuperszonikus gép előzetes tervrajza. Ezen már “csak” finomítani fognak, de lényegében így fog kinézni a ma még név nélküli Concorde-utód.

Az eddig sem volt titok, hogy az orosz kutatók és mérnökök dolgoznak azon, hogy a TU-160-as stratégiai bombázó katonai gép alapján elkészítsék a legendás Concorde utódát és a világon számtalan
polgári újdonságot mindig valamilyen hadiipari célra létrehozott termékből fejlesztenek tovább.

A rajzokon és a rajtuk látható méreteken kívül Valery Solozobov, a Tupolev design és kutatás-fejlesztési főigazgató-helyettese azt is elmondta, hogy az új gép körülbelül 30 utast fog szállítani, a maximális sebessége 1,8 mach lesz és - ahogy azt már megvalósították a TU-160-
nál - mozgatható szárnyakkal látják el.
Ez a megoldás a fel és leszálláskor jelent óriási előrelépést a Concordehoz képest és alighanem jelentősen csökkenteni tudja a hangrobbanás erejét.

Az oroszoknak igyekezniük kell, mert a NASA amerikai űrügynökség már megbízta a Lockheed Martin vállalatot egy új szuperszonikus gép tervezésével, építésével és tesztelésével. Az X-Plane néven futó prototípust 2022-ben kezdik el élesben tesztelni.

Forrás: Sputniknews

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő