Létrehozva: 2019.01.10.

Időzített bomba volt a feleségét leszúró fanatikus iszlamista

A szomszéd nõ azt mesélte, hogy sokkos állapotban van, mert már többször jelezte, hogy valami nagy baj fog történni.

Kedden kora délután érkezett segélyhívás az amstetteni rendőrséghez. A vonal végén a török család 19 éves gyermeke volt, aki közölte, hogy édesanyját több késszúrással megsebesítette az apja. Mint kiderült, a családi tragédiát a házaspár egyéves és hároméves gyermeke is végig kellett hogy nézze. A 37 éves török származású Senol D. konyhakéssel támadt feleségére, aki még megpróbált elmenekülni, de a harmadik késszúrás, ami a lakás ajtajában érte, már halálosnak bizonyult.

Osztrák lapértesülések szerint a pár között rendszeres volt a vita a vallás miatt. A feleség ugyan férje kérésére áttért az iszlám vallásra, de burkát sokszor nem volt hajlandó viselni.

Szintén sajtóinformáció, hogy vallási fanatizmusa miatt a titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta Senol D.-t.

A Kronen Zeitung nevű osztrák lapnak a család szomszédja is nyilatkozott, aki elmondta, hogy sokkolta a társasházukban történt gyilkosság. A nő szerint az a legszörnyűbb, hogy ő többször elmondta, ez a férfi őrült és egy időzített bomba. A házban élő nő azt is elmesélte, hogy félt a férfitól, aki folyton beszélgetést próbált vele kezdeményezni. A baj azonban az volt, hogy a török férfi csak és kizárólag az iszlám vallás dicsőségéről volt hajlandó diskurálni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil