Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.19.

Horror a császármetszésen: végigvágta a baba fejét az orvos

A helyettes orvos az anyát hibáztatta, mert szerinte túl nagy volt az újszülött - a kislány örökké viselni fogja a hosszúkás heget.

A kis Karmen Edwards múlt júniusban született a skóciai Ivernessben, a Raignore Kórházban. A gyönyörű pillanat azonban pokolivá vált, az orvosok teljesen megfeledkeztek az anyáról, majd a szülész a császármetszés során végighasította a kislány fejét.

 

A most 22 éves Emmának már napokkal a szülés után be kellett mennie a kórházba, mert az orvosok azt mondták, túl nagy a babája, ezért meg kell vizsgálniuk. Emma két teljes napot töltött bent úgy, hogy senki rá sem nézett - a nővér azt mondta, túl elfoglaltak ahhoz, hogy egy terhes nővel foglalkozzanak.

A kálváriának itt még nem volt vége: mikor elfolyt a magzatvíz, az egyik nővér felírta az időpontot Emma kórlapjára - majd mindenki eltűnt. A nő órákon át küzdött a fájásokkal, mire végre kapott egy helyettes orvost. A férfi a császármetszés mellett döntött, de megszaladt a szikéje, így a kislány fejét több centiméter hosszan megvágta. Bár a seb veszélyt jelentett az újszülött életére, egy napba tellett, mire az orvosok ránéztek.

Edwardséknál ekkor betelt a pohár, és egy másik kórházban egy plasztikai sebész megműtötte a kis Karment, bár a heg nyoma örökké megmarad.

A család panaszt nyújtott be a kórház ellen, de végül csak egy belső vizsgálatot végeztek, amelynek eredményeiről nem is értesítették Edwardsékat. Végül az ügyvédjüknek kiadtak egy jelentést, mely szerint bővíteni fogják a személyzetüket, és korszerűsítik a gépeiket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány