Létrehozva: 2016.11.22.

Hónapokig támogatta a svéd állam az ismert terroristát

Most jöttek rá, hogy valamit nagyon elbaltáztak.

A svéd Michael Skramo 2014-ben úgy döntött, hogy Abdul Samad al Swedire változtatja a nevét, és az Iszlám Állam mellett kíván harcolni. Fogta a családját, és a terrorszervezet egyik fellegvárába, Rakkába költöztek – írja a Thelocal.se. A férfit hamar felkarolta az Iszlám Állam, rendszeresen szerepeltették különböző propagandafilmekben, hol gyermekeivel együtt, hol nélkülük. Az Európába is eljutó kisfilmekkel azonban feltehetően nem találkozott a svéd állam, mivel a család emigrációja után még egy évvel is fizették a bankszámlájukra a családi pótlékot és egyéb szociális juttatásokat.

Skramoék egyébként több millió forintos tartozást hagytak maguk mögött, amiért bírósági eljárás indult ellenük. A feleség ezek után levelet írt a svéd bíróságnak, amiben az áll:

Ne küldjetek több felszólítást, mert nem vagyok Svédországban, és terveim szerint soha többé nem is leszek. Így a leveleket dobjátok ki nyugodtan az a kukába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan hír érkezett az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsiról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban