Létrehozva: 2021.07.22.

Holtan találtak rá a csinos diáklányra egy mezőn, 100 késszúrás borította a testét

A fiatal lányt egyik ismerőse gyilkolta meg brutális kegyetlenséggel, majd megpróbálta elfedni a nyomait. A rendőrséget azonban nem verhette át.

Felfoghatatlan tragédia történt a Dél-Karolinai államban. Samantha Josephson nyomtalanul tűnt el, szülei hiába keresték, sehol sem találták a fiatal lányt.

A rendőrségen is bejelentést tettek az aggódó szülők. A 21 éves Samantha holttestét egy mező közepén találták meg, 100 szúrt sebbel és egyéb karcolással és sérüléssel egy mező közepén. Pulykavadászok bukkantak rá a maradványokra, mintegy 70 mérföldre attól a bártól, ahol a lányt utoljára látták.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Samantha eltűnésének éjszakáján egyébként barátaival szórakozott, hogy megünnepeljék a közelgő főiskolai diplomaosztóját. A nyomozás során végül Nathaniel Rowland került a rendőrség célkeresztjébe.

Bár azt állította, nem tudott róla és semmi köze hozzá, a férfi kocsijának hátsó ülését Samantha vére borította be. A bíró a tárgyaláson Nathaniel tettét: szándékosnak, förtelmesnek, kegyetlennek és rosszindulatúnak bélyegezte.

A nyomozók azt is kiderítették a telefonos GPS-es adatok alapján, hogy a két fiatal együtt volt a tragédia időpontját megelőzően, egészen addig, amíg Samantha telefonját ki nem kapcsolták.

De ez még nem minden, ugyanis Rowland Chevrolet Impalája kölcsön autó volt az akkori barátnőjétől. Maria Howardnak gyanúsak lettek a vérfoltok, de barátja kimagyarázta – számolt be róla a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?