Létrehozva: 2018.01.28.

Holtan találtak rá a 17 éves lányra, eldobta magától az életét

Rossz embernek küldte el az üzenetét, ezért lett öngyilkos.

Az iskolájában akasztotta fel magát a 17 éves Charlotte Guy a Manchesterhez közeli Wiganben. Az eset még 2017. szeptemberében történt, az ügyben a napokban tartottak bírósági meghallgatást.

Charlotte az egyik barátnőjének akarta bevallani Snapchaten, hogy lefeküdt valakivel, az üzenetet azonban véletlenül a barátjának küldte el. A fiatalok ősz óta távkapcsolatban éltek, mert a fiú egyetemre ment. Miután rájött, hogy mi történt, a lány még két üzenetet küldött a fiúnak. Az egyikben az állt: „Viszlát, kérlek, bocsáss meg!”, a másikban pedig ez: „Szeretlek, és tudni, hogy te gyűlölsz engem, túl sok.”

Amikor a fiú megkapta az üzeneteket, és nem tudta elérni a lányt, értesítette a rendőrséget. A Snapchat helymeghatározóját használva vezette el a rendőröket Charlotte-hoz, de sajnos már túl késő volt.

Charlotte szülei elmondták, hogy a lányuknak korábban szokása volt az önsebzés, ami miatt pszichiáterhez járt. A halottkém jelentéséből kiderült, hogy a lány kokain és alkohol hatása alatt volt, amikor öngyilkos lett.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt