Létrehozva: 2021.11.18.

„Olyan jó gyerek volt” – holtan esett össze a 15 éves fiatal a középiskolában

Pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia, amikor egy nagyobb diákcsapat randalírozni kezdett az iskola előtt. Az édesanyát elfelejtették értesíteni a történtekről.

Sokkoló pillanatokat kellett átélnie egy aggódó édesanyának. Kedden tanítás után többször is megpróbálta elért a kisfiát, aki nem vette fel a telefonját.

Ez nagyon szokatlan volt, ugyanis mindig válaszolt, ha az anyukája hívta. Így a nő, fia egyik barátjának üzent. Ekkor értesült a szörnyű tragédiáról az asszony…

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Próbáltam felhívni, de nem vette fel a telefont, ami nagyon-nagyon szokatlan. Mindig felveszi a telefont. Üzenetet küldtem az egyik barátjának, aki azt mondta, hogy kórházban van” – mondta Muskaan Dosani a Cp24-nek.

A torontói középiskolában vita robbant ki a diákok között, ami végül késeléssé fajult. A 11. osztályos Maahir Dosani pedig egyike volt annak a három tinédzsernek, aki megsérült. Csak épp a North York-i Victoria Park intézménye elfelejtette értesíteni erről a szülőket.

„Nem kaptunk semmilyen hívást a kórházból. Senki sem hívott minket. Még mindig sokkos állapotban vagyunk. Soha nem tudtuk elképzelni, hogy ez történik a fiammal, mert olyan jó gyerek volt” – tette hozzá könnyeivel küzdve a gyászoló édesanya.

A rendőrök eszméletlenül találtak rá a kisfiúra az iskola területén, a felsőtestén szúrt sebbel, és kritikus sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később meghalt. A másik 14 és 16 éves diákot szintén a rendőrség találta meg, de nekik nem voltak életveszélyes sérüléseik.

„Rögtön iskola után egy körülbelül 50 fős diákcsoport állt az iskola körül, majd körülbelül 20 vagy 15 perc múlva elkezdtek verekedni, majd amikor valaki a földre esett, egyszerűen elfutottak. Megjött a mentő, és ennyi volt” – emlékezett vissza a drámai pillanatokra az egyik diák.

Röviddel a helyszínre érkezés után a rendőrök az incidenssel kapcsolatban őrizetbe vettek egy 19 éves férfit. Szerdán a nyomozók azonosították a gyanúsítottat, Ahmed Rafin torontói lakost, és megvádolták gyilkossággal. A rendőrség nem közölte, hogy az áldozatok és a gyanúsított ismerték-e egymást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány