Létrehozva: 2020.01.22.

Hillary Clinton durván nekitámadt elnökjelölt párttársának

Ha ilyen belviszályok feszítik szét, akkor az amerikai demokrata pártnak esélye sem lesz az idén esedékes elnökválasztáson.

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt bukott elnökjelöltje élesen kritizálta párttársát, a 2020-ban is elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátort egy kedden megjelent interjúban. „Sanders semmit sem tett még le az asztalra, senki sem szereti őt”fogalmazott az egykori First Lady a The Hollywood Reporter című lapnak.

(Instagram)

Hillary Clinont egy róla készült, és nyáron bemutatásra kerülő négyrészes dokumentumfilm-sorozat kapcsán faggatta a The Hollywood Reporter című bulvárlap egyik újságírója. A 72 éves demokrata politikus többek között kitért párttársára, Bernie Sandersre is, aki a 2016-os elnökválasztásokon a vetélytársa volt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemben. Hillary kifejtette, hogy nem változott a véleménye Sandersről, korábban is és most is úgy gondolja, hogy Sanders semmit nem tett le az asztalra.

„Évek óta dolgozik a törvényhozás felsőházában. Ez idő alatt egyetlen szenátor támogatását sem sikerült megszereznie. Senki sem szereti őt, senki sem akar vele dolgozni, lényegében semmilyen politikai eredményt sem tudott felmutatni eddigi karrierje alatt. Csak halandzsázik, és annyira kínosnak tartom, hogy az emberek bevették ezt a dumát” – fogalmazott Clinton.

A vermonti szenátort a Capitolium épületében kérdezték Hillary botrányos kijelentéseiről, amikor épp a Donald J. Trump elleni alkotmányos vádeljárás tárgyalására ment. „A jobb napokon a feleségem szeret engem, ezt azért fontos leszögezni. Ma azonban nem ezzel szeretnék ezzel foglalkozni, épp az alkotmányos vádeljárás tárgyalására sietek. Clintonnak egyébként minden joga megvan ahhoz, hogy véleményt alkosson rólam.” – fogalmazott a demokrata párt szélsőbaloldali szárnyát erősítő politikus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő