Létrehozva: 2020.06.13.

Hihetetlen: egy rejtélyes ok miatt rózsaszínűvé változott egy tó -videó

Szakértők vizsgálják a különös esetet.

Az indiai Lonar városa melletti krátertó zöldes vize teljesen elszíneződött és rózsaszínűvé változott. Egy helyi geológus, Gajanan Khara az emberek ledöbbenése után közölte: nem ez az első alkalom, amikor a tó vize elszíneződött, bár ennyire még soha nem volt látványos a változás.

A szakértő azt is elárulta, hogy valószínűleg annak köszönhető a tó nem mindennapi színe, mert megnőtt a víz sókoncentrációja, de az sem kizárt, hogy a benne élő vörös algák elszaporodása is közre játszik valamilyen szinten – írja a CNN.

„Idén különösen vörösnek néz ki, mert ebben az évben a víz sóssága megnőtt” – mondta Gajanan Khara, majd folytatta: „A tó vízmennyisége csökkent, aminek következtében a tó sekélyebb lett, tehát a sótartalom növekedett, így belső változásokat okozott.”

Az említett két eset egyébként szorosan összekapcsolódik, hiszen két ausztrál tó, a Hillier és a Retba tavaknak is az extra sótartalma és az algásodása adja a különleges elszíneződését.

A tó vizéből több mintát is vettek, amit különböző laborokban fognak megvizsgálni, hogy kiderítsék a pontos kiváltó okot.

A tó egyébként 500 kilométerre fekszik Mumbaitól keletre, és kialakulása egy meteorit becsapódásának köszönhető. A tó színének megváltozása azért is okozott döbbenetet a helyi lakosok számra, hiszen egy népszerű turista látványosságnak számít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?