Létrehozva: 2021.03.13.

Hiába próbálkozott teherbe esni egy nő – végül egy bokaröntgen kiderítette, igazából férfi

A nő sosem menstruált, de mégsem gondolta, hogy bármi gond lehetne...

Szerző Ripost

A 25 éves nő és a férje gyereket szerettek volna, de egy évig hiába próbálkoztak. Végül egy bokasérülés következtében derült ki, hogy a nőkre jellemző „X” helyett a férfiakra jellemző „Y” kromoszómával rendelkezik.

Mindenáron gyereket akartak a férjével
Fotó: 123rf

A röntgenvizsgálat során tűnt fel az orvosoknak, hogy eléggé alulfejlettek a csontjai, és valószínűleg az is meglepte őket, hogy a nőnek sosem volt menstruációja.

Ennek kapcsán a páciens elmondta: kamaszkorában az orvosok elintézték a dolgot azzal, hogy biztosan későn érő típus. Felnőtt korában pedig kellemetlennek találta ezt a témát, azért nem foglalkozott vele.

A kivizsgálások során az is kiderült, hogy nincsen méhe és petefészkei sincsenek. De heréi sem – az orvosai azt feltételezték, hogy korábban lehettek heréi, ezek azonban elhaltak idővel.

Amint a 25 éves nő elmondta: soha nem voltak kérdései a saját nemével kapcsolatban, ugyanis az átlagnak megfelelő, női jellegű külső nemi szervekkel rendelkezik. A jelenséget, mely szerint valakinek eltér egymástól a genetikai neme, illetve a külső nemi jellegei, interszexualitásnak nevezi a szakirodalom – írta a Transindex.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA