Létrehozva: 2016.08.07.

Heti 28 ezer forintért csak konténerben tudnak lakni a diákok

A dán város furcsa megoldást talált a problémára.

Elképesztő megoldással állt elő egy dán város, ami nem bír az egyetemisták hadával. Heti 28 ezer forintért konténerekbe pakolják őket.

Dánia második legnagyobb városába, Aarhusba évről évre olyan sok külföldi diák érkezik, hogy a város nem tud elegendő szállást biztosítani a tanulóknak. Az akut lakhatási problémára azonban nem mindennapi megoldás érkezett: konténerekben szállásolják el a külföldi hallgatókat.

 

Ezek a konténerek azonban sokkal inkább hasonlítanak egy takaros kis lakásra, mint egy raktárra vagy szeméttározóra: minden "dobozban" négy embernek jut hely, a konténerek pedig otthonosan vannak berendezve. A fenntartó Studenterhus Aarhus hetente szedi a lakbért – így ha a diákok ideálisabb lakóhelyet találnak, a lehető leggyorsabban tudnak költözni.

Az egész olyan, mint egy iskolai tábor. Az alapötlet az volt, hogy a lehető legrugalmasabbak legyünk, így ha valaki állandó lakást talál a városban, rögtön tud költözni” – mondta Thomas Moeslund, a szervezet szóvivője.

A Studenterhus Aarhus a város öt pontját állított fel ilyen lakópontokat: a kikötő övezetében a konténerek a tengerre néznek, egy másik tábor a központhoz közeli, vasúti áruszállítási részen kapott helyet, de a tűzoltóság területén is laknak diákok.

Õsszel közel 12 ezer diák kezdi meg Aarhusban egyetemi tanulmányait, ez pedig hatalmas nyomást jelent a városvezetés számára. Azonban azt ígérték, egy éven belül mindenkinek találnak szállást.

A konténerek heti bérleti díja 700 korona – azaz 28 ezer forint. Ez magyar szemmel nézve csillagászati összegnek tűnik, Dániában azonban ilyen olcsó szállásban kevesen reménykedhetnek.

Ezt erősíti meg a 24 éves Helga is, aki már három éve tanul Dániában, Aalborgban. A városban rajta kívül legalább félszáz magyar diák él, és mindannyiuknak nehézséget okoz a lakhatás.

"Dániában a kollégium, mint olyan nem létezik. Az egyetemek általában vásárolnak néhány lakást, amelyeket a hallgatóiknak adnak ki, de hatalmas a verseny a bejutásért".

Ha az nincs, akkor maradnak az albérletek, de a lakhatási költségek rettentően magasak Dániában. Igaz, ehhez ad némi támogatást az egyetem, de még így is nehéz kifizetni a díjakat.

Az aarhusi példa azonban lehet, hogy követőkre talál, és így más városokban is megoldódhat a külföldi diákok problémája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért