Létrehozva: 2019.10.16.

Hazudott a balos olasz kormány, jöhetnek a migránstaxik

A baloldali olasz kormány hazudott, amikor a migrációval kapcsolatban megígérte, hogy nem változtat szigorú politikáján. Nemcsak változtat, de azt a hamis látszatot kelti, hogy az Olaszországba érkezők nem maradnak Itáliában. Igenis maradnak.

Megkapta a kikötési engedélyt az Ocean Viking migránstaxi, amely előreláthatóan a szerda reggeli órákban érkezik meg a Puglia tartományban található Taranto kikötőjébe, ahonnan a legközelebbi regisztrációs központba szállítják majd át a migránsokat – írja az MTI.

A francia Sos Mediterranée és a svájci bejegyzésű Orvosok határok nélkül civil szervezetek közös hajója október 13-án vett fel a líbiai partok közelében 176, gumicsónakban várakozó bevándorlót, és kijelentette, hogy nem hajlandó őket az arab országba visszaszállítani, hanem Európában tenné ki őket.

Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője bejelentette, hogy a korábbi gyakorlat szerint a Bizottság koordinálja az érkezők elosztását az erre önként jelentkező EU-tagországok között.

Rossana Sasso, a jobboldali Liga pugliai képviselője közölte, hogy a párt szerdán tiltakozó akciót tart az Ocean Viking érkezésével egy időben:

A római kormány lerántotta a leplet a máltai megállapodásról! Nincsen szó semmilyen szétosztásról, a migránsok Olaszországban maradnak, Franciaország és Németország nevet a markába, mi (olaszok) pedig két évet ugrottunk vissza a múltba, amikor a migráció ellenőrizetlen volt, a kikötők nyitottak, az érkezés teljesen szabad. Tarantóból is Lampedusát akarnak csinálni.

Úgy vélekedett: azok, akik a háborútól való menekülésre hivatkoznak, Olaszországban teremtenek erőszakot és háborús állapotokat.

A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) szerint az Öt Csillag mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) kormánya Olaszországot Európa migránsközpontjává tette. A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szerint a kormány a zárt kikötők helyett nyitott Olaszországot hirdetett meg.

Az Ocean Viking augusztus óta egyébként négyszer is megtette a Líbia és Dél-Európa közti utat, és összesen mintegy 700 migránst szállított az EU-ba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl