Létrehozva: 2018.11.30.

Házasságtörés miatt megkínoztak és félig megskalpoltak egy férfit

Majdnem az életével kellett fizetnie a 19 éves Mohammad A-nak csak azért, mert beleszeretett egy kurd lányba. A család azonban ezt nem engedte, és a már korábban kiházasított lányuk új szerelmének életére törtek: barbár módszerekkel kínozták, félig még meg is skalpolták.

Nem, ez nem egy vadnyugati vagy középkori történet, ezek az embertelen jelenetek idén májusban játszódtak le a németországi Essenben. A kurd migránscsalád pár éve, az akkor még fiatalkorú lányukat készpénzért és aranyért cserébe hozzáadták egy 28 éves férfihoz.

A lány, annak családja és férje aztán 2015-ben Németországba menekültek, ahol, bár új életet akartak kezdeni, azt gondolták, hogy a régi szabályok és régi kultúrájuk továbbra is érvényes. A szintén 19 éves kurd lány, Sina M. szeretett volna mihamarabb barátokat szerezni, ezért rendszeresen német nyelvórákat vett.

Az egyik diáktársával azonban rövid idő elteltével egymásba szerettek.

Amikor az első közös fotók megjelentek a Facebookon, a lány családjában elképesztő indulatok gerjedtek. A házasságtörés a muszlimoknál halálos bűn, így a család szinte szó szerint kivégző osztaggá alakult, és eldöntötték, hogy megölik a csábító Mohammadet.

Az esseni bíróság most 13 migráns ellen emelt vádat, közülük tízen előzetes letartóztatásban vannak. A 147 oldalas vádiratból elképesztő részletekre derült fény. Sina nem tudta figyelmeztetni a szeretőjét, hogy mire készül a családja. Mohammadet egy lakásba csalták, ahol elvették a telefonját, majd barbár módszerekkel bántalmazni, kínozni kezdték. Öt férfi botokkal és lécekkel verte, miközben a család három másik tagja végig filmezte a történtek. A videó tanúsága szerint az egyik támadó még az áldozat fülét is megpróbálta levágni. A felvételeken összesen 42 ütés és rúgás látszódik, de a hangfelvétel alapján még legalább 72 lehetett. Valaki még a háttérben azt is kiabálja, hogy vágjátok le a fejét. A támadók csak azt követően menekültek el a helyszínről, hogy egy szemtanú értesítette a rendőröket.

Ez volt Mohammad szerencséje, aki végül, bár túlélte a kínzást, életveszélyes sérülésekkel került kórházba: félig megskalpolták, súlyos fejsérüléseket szenvedett és több késszúrás érte a máját is. Az altatásból felébredve az volt az első kérdése, hogy Sina jól van-e. A lány azonban nem kíváncsi már a szeretőjére:

Utálom őt! Ez az egész az ő hibája, a szüleim miatta ülnek börtönben

– fakadt ki a hűtlen lány. A kegyetlen család több tagja sem érti, hogy miért akarják őket elítélni, hiszen a saría (iszlám törvénykezés) egyértelműen kimondja, hogy a házasságtörés mindkét szereplőjére halál vár. Szerintük még így is kegyesek voltak, hogy a lánynak megkegyelmeztek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Súlyosan megsérült az Újpest focistája, véget ért a szezonja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Vásároljunk tudatosan, jó tojást! Eláruljuk, milyen szempontok alapján válasszunk

mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl