Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.11.

Havi 1000 eurót kapnak a szomáliai kalózok Németországban!

Köszönik, jól vannak és bár mind az öt kalóz menedékkérelmét visszautasította a német hatóság, eddig mégsem toloncolták ki õket. Az is érdekes, hogy miért nem.

A Merkel-kormány újabb, eddig jól titkolt ügye került napvilágra.
Történt pedig, hogy még 2012-ben tíz szomáliai kalózt azért ítéltek el, mert két évvel korábban elfoglalták a Taipan nevű német tartályhajót. A legénység szerencséjére egy közelben tartózkodó holland hajóról kommandósok érkeztek és elkapták a kalózokat.

Kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket. Az Alternatíva Németországért (AfD) kérvényt nyújtott be a hamburgi bíróságon azt tudakolva, mi történt velük, hiszen mind a kiskorú, mind a felnőtt kalózokra kiszabott büntetés időtartama lejárt.

Így derült ki, hogy négyen visszatértek Szomáliába, egy Svédországba távozott, öten pedig Németországban nyújtottak be menedékkérelmet.
Az egyik kalóz nyilatkozott a Die Weltnek és azt állította,

mind őt, mind a többieket már a börtönben felkeresték a nyitott határokért küzdő szervezetek képviselői és segítséget ajánlottak nekik. Közülük a legidősebb, egy negyvenes éveiben járó, Abdi nevezetű férfi nem tudott megtanulni németül és mind a mai napig egy menekültszállón él.

Elmondta, hogy nagyon zavarja a múltjának felhánytorgatása, mert szerinte csak a kalózt látják benne az emberek annak ellenére, hogy szabadulása óta nem volt dolga a rendőrséggel. Megnősült, van egy
kislánya és havonta közel ezer eurót kap a német államtól és még 350 eurót szállástámogatás címen.

"A lányom itt született és itt is nő majd fel" – mondta.

A történetben az a legszebb, hogy bár mind az öt kalóz menedékkérelmét elutasította a német hatóság, eddig mégsem toloncolták ki őket, mert nincsenek hivatalos szomáliai
papírjaik és Szomália nem hajlandó ilyet kiállítani számukra.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen még a körülbelül 750 radikális, a német államra veszélyes migráns közül is csak tízet sikerült eddig kitoloncolni a német belügyminisztérium adatai szerint. Hozzájuk képest 5 kalóz már se nem oszt, se nem szoroz.

Forrás: Breibart

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Óriási a feszültség a dollármédiában Magyar Péter miatt, kulcsemberek távoznak a HVG-től

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Menekülőre fogta Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldali összefogás széteséséről kérdezték

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán