Létrehozva: 2019.12.17.

Hatalmas uniós bejelentés: ezt mindenki megkaphatja ingyen

Finnország ingyenes internetes kurzust biztosít a tagállamok állampolgárainak a mesterséges intelligenciáról. Ráadásul mindenkinek az anyanyelvén!

Finnország felajánlotta, hogy ingyenes internetes kurzuson ismerteti a mesterséges intelligencia előnyeit, az általa biztosított lehetőségeket az Európai Unió állampolgáraival – közölték kedden finn illetékesek – írja az MTI.

December végéig Finnország látja el az Európai Unió elnöki tisztét, ebből az alkalomból döntött úgy a világ legfiatalabb miniszterelnöke, a 34 éves Sanna Marin vezette finn kormány, hogy egy kevésbé hagyományos ajándékot ad az unió valamennyi polgárának. Azt tervezi, hogy az EU polgárainak egy százalékát, mintegy ötmillió embert megismertet az mesterséges intelligencia gyakorlati előnyeivel egy internetes kurzus keretében, ráadásul az unió tagállamainak valamennyi nyelvén.

A finn kormány e célból összefogott a Helsinki Egyetemmel, az ország legrégebbi oktatási intézményével és a Reaktor nevű, finnországi székhelyű technológiai tanácsadó céggel.

Teemu Roos, a Helsinki Egyetem számítógép-tudományi tanszékének adjunktusa elmondta, hogy a mintegy kétmillió dollárba kerülő projekt egy „polgári kurzus a mesterséges intelligenciáról, hogy az emberek képesek legyenek megbirkózni a széles körben terjedő digitalizációval és a lehetőségekkel például a munkaerőpiacon és más területeken”.

A kurzus alapvető koncepciókat ismertet meg, nem akar mélyebb területekre, mint például a kódolás hatolni – tette hozzá.

„Hatalmas lehetőségeink vannak Európában, de nagyon kevés a befektetés a mesterséges intelligenciába. A kontinens éles versenyben van e területen olyan digitális óriásokkal, mint Kína és az Egyesült Államok” – magyarázta.

Timo Harakka, finn közlekedési és kommunikációs miniszter a múlt héten kijelentette, hogy hazája fel akarja ruházni az EU-polgárait digitális szakértelemmel.

A projektet a finn gazdasági és munkaügyi minisztérium finanszírozza, és az illetékesek hangsúlyozták, hogy a kurzus mindenkinek szól, legyen bármilyen korú, végzettségű és dolgozzon bármely területen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el