Létrehozva: 2021.03.15.

Hatalmas rendőri készültség: ellepték az utcákat, egy rendőr lelőtt egy késsel fenyegetőző férfit Párizsban

Késsel támadt a rendőrre egy férfi Párizsban.

Szerző Ripost

Vizsgálatot indított vasárnap a francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN, miután egy rendőr Párizsban lelőtt egy férfit, aki egyelőre nem tisztázott körülmények között késsel fenyegette meg – erősítették meg rendőrségi források a sajtóértesüléseket.

Az eset a francia főváros északi részén található XVIII. kerületben történt, ahova délelőtt 11 órakor egy családi veszekedéshez riasztottak kerékpáros rendőröket.

Két rendőr felment a lakásba, míg egy harmadik az utcán marad a kerékpárokra vigyázni. Miközben az utcán várakozott, egy férfi késsel fenyegette meg, de amikor elővette a gumibotját, a férfi elmenekült.

A rendőr a fenyegetőző nyomába eredt, az üldözött férfi az egyik utcasarkon megfordult és megpróbálta késsel megszúrni a rendőrt, aki ekkor elővette a hivatali fegyverét és háromszor rálőtt a támadójára. A helyszínre riasztott tűzoltók megpróbálták megmenti a támadó életét, sikertelenül.

A rendőrség jelezte: egyelőre semmilyen vallási vagy terrorista indítéka nem ismert a rendőr elleni támadásnak.

„Semmilyen olyan gyanús elem nincsen, amely alapján azt lehetne állítani, hogy terrorista jellegű cselekmény történt” – jelezte az ügyészség, amely egyelőre nem tudta a lelőtt férfi személyazonosságát bizonyossággal megállapítani.

„Nem terrortámadás volt” – mondta Yoann Maras, az Alliance rendőrszakszervezet megyei illetékese a Le Parisien című napilapnak. „Egy labilis elmeállapotú személy által elkövetett cselekményről van szó” – tette hozzá.

A párizsi ügyészség szerint a cselekmény pontos körülményeit még vizsgálja a bűnügyi rendőrség, amely hivatali személy elleni szándékos emberölés gyanújával indított vizsgálatot. A rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN pedig a rendőr fegyverhasználatának körülményeit, illetve annak következményeit vizsgálja – közölte az ügyészség.

Egy vizsgálóbíró a helyszínre sietett annak megállapítására, hogy fennállnak-e a jogos önvédelem feltételei. A megtámadott rendőrt sokkos állapotban kórházba szállították.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl