Létrehozva: 2017.06.14.

Harc a túlélésért: Csecsemőket, gyerekeket dobáltak ki az ablakon Londonban

Kétségbeesetten keresték lakók a tûzpokolból kiutat a lángoló toronyházból. 600-an próbáltak kimenekülni az épületbõl. Az esélytelenek a gyerekeiket próbálták menteni, fájdalmas áron.

Szerda hajnalra virradóan negyed háromkor egy ősöreg hűtőgép felmondta a szolgálatot egy nyugat-Londonban lévő toronyház negyedik emeleti - más források szerint második - emeleti lakásban. Az biztos, hogy a tűz gócpontja az egyik alsó emeleten volt.

Az említett hűtőgép belobbant, a lángok pedig iszonyatos sebességgel haraptak bele mindenbe, amit értek. A tűz a felsőbb emeletek felé terjedt iszonyatos gyorsasággal, majd birtokba vette a 27 emeletes toronyház egészét. Mivel a ház az azóta megszólaló tűzoltó parancsnok szerint elképesztő bonyolult szerkezetű, félő, hogy sokkal többen bent rekedtek és haltak meg, mint a délután kettőig nyilvánosságra hozott 6 halálos áldozat.

A híradások szerint nem működött a tűzjelző, onnan tudták meg a lakók, hogy tűz van, hogy sikítoztak, kiabáltak a folyosókon, dörömböltek egymásnak az emberek. Van, aki úgy jött rá, hogy ég az egész átkozott épület, hogy a szemben lévő toronyházból felhívták telefonon.

Kisvártatva fejvesztve menekültek a lakók, első reakciójukban nem is gondolták végig, mik a teendők. Egy anyuka, aki már átverekedte magát a tűzpoklon, a földszinten kezdett zokogni, hogy fönt hagyta a kisbabáját és vissza akart menni a bébiért. De már erre nem volt lehetősége.

Egy hatgyerekes anyuka a 21 . emeletről indult el gyalog, de a földszintre már csak néggyel érkezett.

A hajnali órákban, amikor legvadabbul tombolt a tűz, egy szemtanú azt látta, hogy egy nő a kilencedik vagy a tizedik emeleti ablakból kiabált lefelé a járókelőknek, hogy valaki kapja el a  kisbabáját.

A kicsit végül zokogva dobta le az emeletről, és egy járókelő csodával határos módon elkapta. A baba így túlélte a pokol tűzét.

Az édesanyáról azóta nincs hír.

Egy öt év körüli gyereket szintén egy emeleti ablakból dobtak ki, ő megint egy szerencsés, aki túlélte. Bordái, és a karja tört el. De túlélte.

A lángoló toronyházhoz rengeteg ember érkezett segítő szándékkal, a tömeg megdöbbenten nézte az élő egyenes adásban zajló emberi tragédiát.

Az emeleteken fulladozó, perzselődő lakó az ablakokba állva sikoltoztak odafentről segítségért, majd kétségbeesésükben azt kiabálták, hogy leugranak.

Lentről tartották bennük a lelket, folyamatosan mondták nekik, hogy úton a segítség, tartsanak ki.  

Egy szemtanú a hetedik emeletről menekülve tűzoltókkal találkozott a  lépcsőházban. Ekkor jött rá, hogy ő már megmenekült.

Eddig ennyi információnk van, de folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat az újabb részletekről.

Utoljára 15 éve látott a világ hasonló borzalmat, a World Trade Center elleni 2001-es terrortámadás utáni tűzvihar elől egymás után ugrottak ki az emberek az ablakon. Akárcsak akkor, a hajnali londoni poklot is tehetetlenül nézték a járókelők.

Frissítés!

A North Kensingtonban álló Grenfell toronyban szerdán, kora hajnalban ütött ki tűz kapcsán csütörtök délig a hatóságok 17 halálos áldozatról tudnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil