Létrehozva: 2021.09.24.

Horror: hálózsákba csomagolta és teherautójával fuvarozta egy nő holttestét – Fotó

Egész családját sokkolta a fiatal férfi, amikor közölte velük a gyilkosság tényét. A rendőrök előtt sem tagadta szörnyű tettét .

Egész családjára ráhozta a frászt egy nyugat-kentucky-i férfi. A 29 éves Denny Christopher Rumfelt, aki kamionosként dolgozik, az egyik nap azzal állított haza, hogy közölte: megölt egy nőt.

Nem akartak hinni a fiatal férfinak a rokonai, ám egyikük nem akart kockáztatni és kihívta a rendőrséget.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A nyomozók azonnal a megadott címre siettek és bizony megtalálták az ismeretlen nő holttestét. Rumfelt, még csak el sem rejtette az elhunyt asszonyt, ugyanis pickup kisteherautója első ülésén volt, egy többszínű hálózsákba csomagolva. A járművel pedig a saját háza előtt parkolta le.

Továbbá a nő szája és a szeme is furcsa módon le volt ragasztva. A fiatal férfi ugyanazt a ragasztószalagot használva letapasztotta a kezén éktelenkedő sérülését is, ami valószínűleg a gyilkosság közben szerzett.

De ez még nem minden. Rumfelt, amint meghallotta a sziréna szót, maga ment a rendőrök elé és kérés nélkül megadta magát, majd bevallotta a gyilkosságot.

Az idézés szerint Rumfeltnek nagy mennyiségű vér volt a bal ingujján, és a fülére is rátapadt.

Rumfeltet jelenleg óvadék nélkül tartják fogva a Meade Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, a börtön nyilvántartása szerint – számolt be a megdöbbentő esetről a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek