Létrehozva: 2021.06.21.

Halálra éheztették az 1 éves kislányt a szülei, hólyagok borították a kis testét

A szülők teljesen elhanyagolták legkisebb gyermeküket. Végül belehalt az éhségbe az egyéves csöppség.

Borzalmas kínokat kellett elszenvednie egy mindössze egy éves csecsemőnek Texasban. A kisgyermek testét kosz borította, és hólyagok keletkeztek a hátán és a fenekén is. Ráadásul az orvosi vizsgálatok szerint csupán 3.7 kilogrammot nyomott. Normális esetben 9 és 11 kiló között kellett volna lennie.

A kislány szüleit, a 22 éves Sage Wrightot és a 24 éves Christian Bishop-Torrence-t pénteken letartóztatták Wichita Fallsban. Ellenük súlyos testi és lelki bántalmazás és gyermekgyilkosság miatt indítottak eljárást.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A kislány súlyosan alultáplált volt. Az édesanyja elmondása szerint, még januárban vette észre gyermeke súlyvesztését, de nem vitte orvoshoz. Június 11-én éppen egy gyorsétterembe készült, amikor észrevette, hogy kislánya levegő után kapkod. Zörgést is halott a légzésében, így felkapta és a barátjával bevitték a kórházba. Ekkor azonban már az orvosok sem tehetek érte semmit, nem sokkal később halottnak nyilvánították.

Wright azt is elmondta a nyomozóknak, hogy nem kötődött olyan jól a babához, mint a másik két gyermekéhez.

„Bár van egy kis esély arra, hogy genetikai vagy anyagcsere-probléma okozhatta a fogyást, a normális újszülöttkori szűrések és a családi előzmények hiánya miatt ez nagyon valószínűtlen. Ha orvosi probléma állt volna fenn, a kislány valószínűleg már hónapok óta fogyott volna, de nem kértek orvosi ellátást” – nyilatkozta az orvosszakértő.

A két szülőt a Wichita megyei börtönben tartják fogva, fejenként 500 ezer dolláros óvadék ellenében a tárgyalásukig – írja a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil