Létrehozva: 2020.10.14.

Halálos balesetet okozott sportkocsijával a népszerű influenszer – VIDEÓ

Három embert helyeztek eddig előzetes letartóztatásba Frankfurtban egy német autópályán tartott illegális versenyt követően. Az egyik gyanúsított egy iráni-német kettősállampolgár, akinek 1,1 millió követője van az Instagramon.

Egy 120 millió forintot érő, 740 lóerős Lamborghiniben ült az a 29 éves Navid F., aki a múlt hétvégén egy másik Lamborghini és egy Porsche GT sofőrjével állt le versenyezni a Frankfurt közelében található A66-os autópályán. Az iráni-német állampolgárt Németországban rengetegen ismerik, influenszerként tartják számon, csak az Instagramon 1,1 milliós követőtábora van.

Navid F. nem tudta az aszfalton tartani a nagy sebességgel haladó sportautót, a szalagkorlátnak csapódott, majd vissza az autópályára, aminek során elsodort egy Opelt és egy Skodát is. A Lamborghini és a Skoda azonnal kigyulladt, az utóbbi sofőrje pedig bennégett az autójában.

Az áldozatot még három nappal az eset után sem tudták minden kétséget kizáróan azonosítani, erre majd csak a boncolás után kerülhet sor. A migrációs hátterű férfi azonban még időben ki tudott szállni a luxusautóból, és biztonságba menekült. A versenyben résztvevő másik két sofőr elmenekült a helyszínről. Pár órával később a Porsche vezetője feladta magát a rendőrségen, míg sajtóértesülések szerint a másik Lamborghini tulajdonosát is elfogták a rendőrök. Hessen tartomány belügyminisztere is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Peter Beuth elképzelni sem tudja, hogy miként lehet valaki annyira felelőtlen, hogy ilyen szinten veszélyeztesse a többi ember életét.

A migrációs hátterű férfinak 1,1 millió követője van az Instagramon.

Az eset kapcsán egyébként egyre többen azt találgatják, hogy egy 29 éves fiatalnak miből volt pénze arra, hogy egy ilyen méregdrága autót vezessen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?