Létrehozva: 2021.08.02.

Tragikus fejlemény: holtan találtak rá a folyóban az eltűnt ötéves kisfiúra

Az ártatlan gyermek ráadásul az előzetes jelek szerint nem baleset, hanem kegyetlen gyilkosság áldozatává vált. A rendőrség nyomoz.

Szerző ripost

Szörnyű gyilkosság rázta meg Walest, amikor hétfőn holtan találtak rá egy hétvégén eltűnt ötéves kisfiú holttestére az Ogmore-folyóban. A gyermek eltűnését vasárnap hajnalban jelentették be a szülei, a rendőrség pedig rögtön akcióba lépett.

Szörnyű gyilkosságot lepleztek le a festői szépségű tónál
Fotó: Google

Hogy hogyan és mi okból jutottak el a folyóig, egyelőre nem lehet tudni, de amikor megérkeztek, a vízben megtalálták a kisfiú holttestét. Hiába szállították kórházba, az életét már nem lehetett megmenteni.

Egy harmincéves nőt, egy harminckilenc éves férfit és egy tizenhárom éves kamasz fiút letartóztattak a gyilkosság gyanújával – feltehetően a fiú szüleit és testvérét.

„Megerősíthetjük a Sarn Bridgendben eltűnt ötéves kisfiúval kapcsolatos aggodalmakat. A gyerek holttestét az Ogmore-folyóban, a Pandy Park közelében találtuk meg, három embert tartóztattunk le” – mondta el a dél-walesi rendőrség a The Sun szerint.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek