Létrehozva: 2016.11.16.

Gyilkosok, erőszaktevők és pedofilok Mekkája lett Nagy-Britannia

1300 börtönviselt bûnözõ még mindig ott él, az Unió túlzottan liberális törvényei miatt. nem tudják õket hazaküldeni. Ezért egyes politikusok nagyon várják a Brexitet.

Mi legyen azokkal a migránsokkal akik bejutottak már az országba, de ott megöltek, megerőszakoltak valakit, vagy kiskorúak megrontásáért börtönbe kerültek? Normális esetben a börtönévek után ki kellene őket toloncolni.

Csakhogy egy gyilkosnak is vannak emberi jogai. Nyugodtan hivatkozhat arra, hogy őt a szülőhazájában üldöznék, veszélyben lenne az élete – ezer indokot hozhat fel, hogy maradjon.

Ezért van az, hogy Nagy-Britanniában jelenleg már 1300 börtönviselt bűnöző él, akit nem küldtek haza.

Musztafa Abdullah szomáliai bevándorló például halálra késelt egy terhes asszony, majd letöltötte 10 éves börtönbüntetését. Az ügyében eljáró bíró nem rendelte el az országból való kiutasítását, mert az sértette volna a szintén már Nagy-Britanniában élő családjához való jogát.

Egy 75 alakalommal erőszakoskodó férfit pedig azért nem lehetett kiutasítani, mert hat gyermekének “kiváló apja és eltartója...”

A képen látható Peter Bone konzervatív képviselő szerint sokkal egyszerűbb lesz a bűnözőket kitoloncolni, ha Nagy-Britannia már kilépett az Unióból. Jelenleg ugyanis állandóan csak vitáznak a Brüsszelben lévő emberjogi központtal.

A brit jogrendszer viszont eleve szigorúbb, mint az az egyezmény, amelyet a Unióhoz való csatlakozáskor a britek aláírtak. A Brexit ezt a kérdést is megoldaná - nyilatkozta  a képviselő..

Forrás és kép: Express.co.uk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat