Létrehozva: 2021.08.07.

Sétálni vitte a kislányát az ördögi anya, majd agyonverte – megrázó videó az utolsó órákról

A kegyetlen nő játszani vitte a hároméves gyermeket, trágár szavakkal illette, nem sokkal később pedig már csak a kislány holtteste került elő.

Kaylee-Jayde Priest utolsó órái kerültek elő egy kamerafelvételen. A hároméves kislányt az anyja, Nicola Priest és annak élettársa, Callum Redfern pénteken gyilkolták meg. A gyilkos anya és a férfi augusztus 6-án tizenöt, illetve tizennégy év börtönbüntetést kapott a nyugat-midlands-i Solihullban elkövetett emberölés miatt.

Gyilkos anya és lánya: ekkor még senki nem sejtette, milyen szörnyű sors vár a kislányra
Fotó: West Midlands Police

A 2020. augusztus 8-án készült kamerafelvételek szerint a kegyetlen anya sétálni vitte a gyereket; a liftben levideózta magát a tükörben, posztolt egy bejegyzést a TikTokra, ügyet sem vetve a kislányra, aki az anyukája törődésére vágyott – írja a Daily Star.

A parkba mentek, másnap azonban már csak a kislány agyonvert holttestét találták meg a rendőrök: a gyermek belehalt a bordáit és a tüdejét ért ütésekbe.

A nyomozás végül kiderítette, hogy a nő és az élettársa együtt végzett a gyerekkel, akit sokan boldog kislánynak ismertek, néhány ismerős azonban a bíróságon bevallotta, hogy az anya több alkalommal is „ki*****tt porontynak” nevezte Kayleet, és számos alkalommal meg is ütötte a kicsit.

Ennek ellenére senki nem jelentette fel a kegyetlen szülőket, a mulasztás végül az ártatlan gyerek életébe került.

Az utolsó napról videófelvétel is készült, amit IDE kattintva tekinthetsz meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil