Létrehozva: 2018.10.20.

Gyereklányokat erőszakolt meg a 20 fős pakisztáni banda!

Összesen 221 évig ülhetnek a börtönben. Ez a tárgyalás Huddersfielben volt, de hasonló események játszódtak le Telfordban, Rotherhamban és Rochdaleben is.

Azt kérdezhetnénk, hogy milyen alapon engedett be Nagy-Britannia pakisztániakat, ha nem tudnánk, hogy már 1 millió illegális bevándorló is van a szigetországban...Most pedig egymás után pattannak ki a pakisztáni bandák gyermekbántalmazási ügyei.

A Sunday Mirror két héttel ezelőtt írt egy kislányról, akit 12 éves korától kezdve körülbelül 70 pakisztáni erőszakolt meg és aki egy évvel később terhes lett, de még négy éven keresztül szenvedett a telfordi pedofil banda bántalmazásaitól. Akkor derült ki, hogy a 70 férfi közül eddig mindössze egyet ítéltek el.

Telford után most Huddersfieldre figyel a brit közvélemény. A két város körülbelül 130 kilométerre van egymástól. Itt is pakisztániak erőszakoskodtak éveken keresztül és a stratégiájuk pontosan ugyanaz volt, mint a telfordiaké.

Udvarolni kezdtek a 11 és 17 év közötti kiskorú lányoknak, majd droghoz szoktatták őket, a drogok és alkohol hatása alatt
megerőszakolták, egyeseket prostitúcióra kényszerítettek.

 

Ezen a két városon kívül hasonló esetek történtek Rotherhamban és Rochdaleben is, ahol a tettesek zöme szintén pakisztáni.

15 lány ellen elkövetett, több mint 120 vétségben találták őket bűnösnek. A banda vezetője a 35 éves Amere Singh Dhaliwal volt, akit 54 vádpontban találták bűnösnek, köztük 22 nemi erőszakkal kapcsolatos. Dhaliwal 11 különböző lányt erőszakolt meg.

“Ön embertelen módon viselkedett a lányokkal” – mondta a ítélethirdetésen a bíró. Az egyik lányt a banda valamelyik tagja az erőszak után a mozgó autóból dobta ki a lakása előtt. Egy másik lány öngyilkosságot kísérelt meg.

A húsz vádlottat összesen 221 év börtönbüntetésre ítélték. Ez már nem az első tárgyalásuk volt és emlékezetes, hogy Tommy Robinson aktivistát éppen azért ítélték börtönre, mert az egyik korábbi tárgyalás idején a bíróság elől az interneten közvetített és ezzel - úgymond – megzavarta a köznyugalmat...

Van még további négy vádlott, akik majd egy november elsején tartandó tárgyaláson állnak a bíróság elé.

Forrás: Metro

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil