Létrehozva: 2020.05.12.

Öngyilkos lett a karaténhajón egy magyar férfi

Valószínűleg a bezártság vezette a végzetes döntéshez a fiatal magyar férfit.

A carnival Breeze nevű luxus óceánjáró hajó immár két hónapja vesztegel Közép-Amerikában, a Bahama-szigeteknél. A hajó ugyanis a koronavírus járvány miatt nem köthet ki.

A társaságnál immár harmadik éve egy magyar idegenvezető, Sz. József is dolgozott. A magyar férfi feladata volt a hajó utasainak idegenvezetése a kikötő állomásokon.

A hajó fedélzetéről a turistákat még a járvány kitörésekor sikerült leszállítani, de az 1300 fős legénységnek a fedélzeten kellett maradni biztonsági okokból.

Egy héttel ezelőtt azonban megkapták az engedélyt, hogy elindulhassanak Angliába és Southampton kikötőjében ezúttal véglegesen kikössenek.

Már csak néhány nap volt hátra a lehorgonyzásig, amikor a személyzetnek gyanús lett: napok óta nem hallottak József felől, és a belépőkártyáját sem használta sehol. Végül má­jus 9-én bementek a kabinjába, ahol holtan találták. A kollé­gái és a barátai szerint a magyar férfi önkezével vetett véget az életének.

A halál pontos oka még ismeretlen, de a családot már értesítették a tragédiáról.

„Mindenkit sokkolt a hír, el sem hisszük, hogy ez megtörténhetett. József egy rendkívül jó ember volt, semmi előjele nem volt a tragédiának. Jó csapattag volt, és egy fantasztikus ember. Mélyen lesújtott minket a halála” – nyilatkozta a tragédia után a legénység egyik tagja.

Ha segítség kell Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?