Létrehozva: 2021.09.20.

A szerelme ölte meg? Megtalálták a szépséges influenszer hulláját

Az FBI megerősítette, Gabby Petito holttestére Wyomingban, egy nemzeti parkban találtak rá. Itt van minden, amit eddig az ügyről tudni lehet.

Gabby Petito családja szeptember első napjaiban kezdett aggódni a 22 éves lányért, aki párjával, Brian Laundrie-vel júliusban egy furgonnal útnak indult az Egyesült Államok nyugati partjai felé. Eredeti terveik szerint minden lehetséges nemzeti parkot meglátogattak volna, útjukat pedig a közösségi média segítségével dokumentálták. Gabby Instagram-oldala szerint az út jól alakult, és a New Yorkban élő édesanyjával is gyakran beszélt telefonon.

Gabby már nem él (Fotó: YouTube)

Gabby édesanyja utoljára augusztus 30-án kapott egy üzenetet lányától, melyben Gabby a CNN szerint annyit írt, „Yosemite-ben nincs térerő”. A lap szerint 30-a előtti utolsó üzenetváltásaik alapján Gabby augusztus 24-én hagyta el Utah-t, és a wyomingi Teton felé tartott. 25-én és 27-én küldött üzenetei alapján Gabby családja úgy gondolja, a lány ekkor még Wyomingban tartózkodott. Visszatekintve azonban Gabby szerettei megkérdőjelezték, hogy a 30-i, yosemite-i üzenetet valóban Gabby küldte-e.

Szülei később nem csak Gabbyval, de Briannel is megpróbálták felvenni a kapcsolatot, de őt sem érték el, így a fiatal férfi családjához fordultak. Brian édesanyja azonban nem volt hajlandó beszélni velük. Szeptember 10-én Gabby édesapja megelégelte a várakozást, és személyesen kereste fel Brian családját, és bár azt nem hozták nyilvánosságra, mi hangzott el a felek között, de valaki valamiért kihívta a rendőrséget a helyszínre.

Szeptember 11-én bejelentették Gabby eltűnését a New York-i rendőrségen. A hatóságok felvették a kapcsolatot a floridai rendőrséggel, arra kérve kollégáikat, tegyenek látogatást Brian családjának otthonában, ahol eltűnése előtt egyébként Gabby is élt.

Így derült ki, hogy Brian ekkor már több mint egy hete otthon tartózkodott. Brian szeptember 1-jén érkezett haza egyedül, Gabby nélkül, de Gabby furgonjával. Arról, hogy a fiatal férfi már tíz napja hazatért, Gabby szülei ekkor hallottak először, ez pedig megerősítette őket abban, hogy az augusztus 30-i üzenetet nem lányuk küldte.

A rendőrség lefoglalta Gabby furgonját, amelyben bizonyos „anyagokat” találtak, de erről bővebben nem árultak el semmit. Gabby hollétéről, vagy arról, párja mikor látta őt utoljára, sem Brian, sem családja nem volt hajlandó beszélni.

Brian Laundrie-t a rendőrség szeptember 15-én úgynevezett „person of interest” -ként nevezete meg az Independent szerint, ami azt jelenti, hogy nem gyanúsítják semmilyen bűncselekmény elkövetésével, de úgy gondolják, köze van hozzá, vagy információi vannak róla.

Szeptember 16-án előkerült egy videófelvétel, amit az Utah állambeli Moab rendőrség tette közzé. Augusztus 12-én lekapcsolták a zsaruk a fiatal párt. Az intézkedő rendőr pedig elmondta, hogy a pár között a tettlegességig fajult egy konfliktus, ezért kellett közbeavatkoznia. Gabby és Brian elmondta neki, hogy „szerelmesek egymásba, eljegyezték egymást, és házasságra készülnek, valamint egyikük sem szeretné, hogy a másikuk ellen bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatban eljárás induljon.”

Szeptember 17-én a rendőrség szóvivője közölte, hogy Brian Laundrie családja pénteken arról értesítette a rendőrséget, Briant kedd óta nem látták – közölte a CNN. Steven Bertolino, a Laundrie család ügyvédje megerősítette, hogy Brian tartózkodási helye jelenleg ismeretlen. Az FBI közölte, Gabbyt és Briant is keresik, hozzátéve, hogy a férfit nem körözik. Gabby családja szerint viszont Brian rejtőzködik.

Szeptember 18-án Miranda Baker a TikTokon tett közzé egy videót, melyben arról beszélt, hogy barátjával augusztus 29-én a Teton Nemzeti Parkban autójukkal felvették Brian Laundrie-t. Miranda elmondta, hogy Brian 200 dollárt ajánlott nekik a fuvarért, és azt mondta nekik, menyasszonya nélkül utazgat az Egyesült Államokban. Amikor szóba került, hogy Jackson városa felé tartanak, Brian zaklatottá vált és kiszállt az autóból. A rendőrség megerősítette, hogy Miranda Baker felvette a kapcsolatot a hatóságokkal és barátjával valóban Brian Laundrie-t vették fel autójukkal.

Az ABC Eyewitness News beszámolója alapján a rendőrség vasárnap megkezdte a wyomingi Teton Nemzeti Park átkutatását.

Alig néhány órával ezelőtt, magyar idő szerint szeptember 19-én az esti órákban több médium beszámolt róla, hogy a keresőcsapatok egy holttestet találtak a Teton Nemzeti Parkban.

A szövetségi erők megerősítették, hogy a nemzeti parkban talált holttest a személyleírás alapján Gabby Petito, és bár a boncolási eredményekre még várni kell, a családot már értesítették.

Az FBI Brian Laundrie hollétével vagy a felkutatására vonatkozó erőfeszítésekkel kapcsolatban nem közölt információt a wyomingi sajtótájékoztatón. A helyi és a szövetségi erők továbbra is keresik Laundire-t.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja