Létrehozva: 2020.01.03.

Furcsa ok a járattörlésre: elképesztő, mit dobott egy utas a hajtóműbe

A kínai férfi babonája miatt nem tudott elindulni a gép, ezért végül alaposan megbírságolták.

Kínában elkapták azt a 28 éves férfit, aki aprópénzt dobált egy repülőgép hajtóművébe – írja a Fox News. A hatóságok 17 ezer dollárra, vagyis átszámítva több mint 5 millió forintra büntették, amiért veszélybe sodorta az utastársait. Lu Chaót az Anhuj tartományban található Ancsing városában tartóztatták le.

A hatóságok sokáig azt gondolták, hogy a férfi szándékosan próbálta meg szabotálni az utat, de később bevallotta, hogy megelőzni szerette volna a bajt azzal, hogy babonából aprót dobált a repülőgép hajtóművébe.

Lu Chao miatt egyébként törölni kellett a járatot, a repülőt technikai átvilágításra kellett küldeni, ennek a költségeit kellett megfizetnie Lu-nak, akit 10 napon keresztül tartottak őrizetben. Az eset még tavaly év elején történt, de az ügy majdnem egy éven keresztül húzódott, a Lucky Air nevű társaság ugyanis 20 ezer dollárt szeretett volna a gazdasági és egyéb károk miatt behajtani Lu-n, ebből az összegből végül 17 ezer dollár lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt