Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.28.

Friss tanulmány: így szerezhetünk „szuperimmunitást” a koronavírus ellen

Alapvetően két útja van a koronavírus elleni szuperimmunitásnak – vélik a Oregoni Egészségügyi és Tudományos Egyetem tudósai.

Szerző Gaál József

Egy átfogó amerikai tanulmány arra az eredményre jutott, hogy azok védettek leginkább a koronavírussal szemben, akik felvették valamelyik vakcina legalább két dózisát, illetve magán a fertőzésen is átestek – írja az Oregonian regionális amerikai hírportál.

Az Oregoni Egészségügyi és Tudományos Egyetem (OHSU) kutatói 104 olyan embertől vettek vérmintát, akiket kétszer oltottak be a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával. Közülük 42-en soha nem estek át a Covid-19 betegségen, 31-en az oltás előtt, 31-en pedig az oltást követően estek át a fertőzésen.

Hogy kiderítsék, melyik csoport tagjai rendelkeznek a legerősebb immunitással, a tudósok „rászabadították” az önkéntesek vérmintáira a koronavírus alfa, béta és delta változatát. Így derül fény arra, hogy a vakcina és a természetes immunitás kombinációja „legalább tízszer erősebb védelmet nyújt” a járványért felelős kórokozóval szemben, mint a kizárólag oltóanyag által kiváltott védelem.

Ennek eredményeként a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy „a természetes fertőzésből származó antigénes védelem jelentősen növeli a betegséggel szembeni immunválasz mennyiségét, minőségét és szélességét”, függetlenül attól, hogy az oltás előtt vagy után történik a fertőződés.

„Mindegy, hogy a betegség előtt vagy után oltatják be magukat az emberek, mindkét esetben nagyon-nagyon erős immunválaszra számíthatnak. Elképesztően magasra”

- fogalmazott Fikadu Tafesse, az OHSU molekuláris mikrobiológia és immunológia adjunktusa.

(Fotó: mti/ansa/epa)

A Science Immunology című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmány szerzői továbbá azt állítják, hogy „míg a magas életkor negatívan befolyásolja az oltás által kiváltott immunválasz mértékét, addig az betegségen átesett személyek életkora, akik az oltást is megkapták, semmilyen összefüggés sincs az immunválasz mértékével.”

Fikadu Tafesse egyébként azt is megjegyezte, hogy a vírus széles körű elterjedése miatt még mindig nagy a valószínűsége annak, hogy az oltás után is megfertőződünk, de az oltásokkal jelentősen enyhébbek lesznek a betegség tünetei, és az idő előrehaladtával egyre több embernek lesz „szuperimmunitása”. Ebből tehát az következik, hogy minden egyes új, fertőzésen átesett oltott személy közelebb hozza a világjárványt a végét – tette hozzá a szakember.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány