Létrehozva: 2021.01.11.

Franciaország: öngyilkosságot kísérelt meg egy 15 éves iraki migráns, mert házasságra kényszerítették a szülei

A fiatal áldozat sokat veszekedett az édesapjával, amiért nem követte a muszlim szokásokat és hagyományokat.

A dél-nyugat franciaországi Bayonne városában súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 15 éves iraki lányt, aki öngyilkosságot próbált elkövetni, és kivetette magát szülei negyedik emeleti lakásának ablakán – írja a France Bleu közszolgálati rádió internetes kiadása.

A meg nem nevezett, bagdadi származású tinédzser január 7-én, csütörtök délután kísérelt meg öngyilkosságot. A lányt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol sikerült stabilizálni az állapotát.

A rendőrség kezdetben balesetkén kezelte az esetet. Az első tájékoztatásunk szerint a lány véletlenül zuhant ki az ablakból. Az öngyilkosság lehetősége csak pár nap nyomozás után merült föl, miután kiderült, hogy a közel-keleti migránsszülők házasságra akarták kényszeríteni egy szem gyermeküket, aki ezt határozottan elutasította.

Egy nyomozáshoz közeli forrás arról számolt be a France Bleu-nak, hogy a fiatal lány „ideológiai okok miatt szakítani készült a családjával”. Egyáltalán nem követte a muszlim hagyományokat és szokásokat, emiatt pedig sokat veszekedett az édesapjával.

A lány szüleit, akik se franciául, sem pedig angolul nem beszélnek, pénteken kihallgatták a rendőrök. Egyelőre nem történt vádemelés velük szemben, mindketten szabadlábon vannak. A sorsukról a Bayonne-i ügyészség fog dönteni .

A lányuk jelenleg is kórházi ellátásra szorul. Az ügy lezártának végéig biztosan a gyermekvédelmi hatóságok gondoskodnak majd róla. Ha pedig bebizonyosodik, hogy a szülei házsaságra akarták kényszeríteni, akkor végleg állami gondozásba kerül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren