Létrehozva: 2021.06.16.

Szívszorító: pokolian forró autóban vesztette életét a 2 éves kisfiú

Hosszú ideig hagyták szenvedni a kisgyermeket, végül egy járókelő próbált segíteni rajta.

Sokkoló esetről számoltak be a lousianai hatóságok, miután hétfőn egy forró autóban ragadt gyermekhez riasztották őket.

Egy járókelő telefonált be a helyi rendőrséghez, hogy minél hamarabb szabadítsák ki az életveszélyes hűségből a fiúcskát. A bejelentésből az is kiderült, hogy már hosszabb ideje a kocsiban hagyták.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Nem is kellett sok, percek alatt a helyszínre érkeztek a rendőrök, ám a kisfiú sajnos akkor már nem élt. A mentősök sem tehettek érte semmit.

Azon a szörnyű napon egyébként rekkenő hűség tombolt. Szabad levegőn is 33,8 fokos meleg volt, az autóban pedig ennél is jóval forróbb volt alevegő – írja a Crime Online.

Az elhunyt gyermeket nyilvánosan nem azonosították. A No Heat Stroke szerint a louisianai kisgyermek már a negyedik, aki idén egy forró autóban halt meg.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy szülei miért hagyhatták felügyelet nélkül, hosszabb ideig magára a kisgyermeket.

Korábban egy hasonlóan szívszorító esetről számoltunk be, amikor egy hároméves kislány eset áldozatául a nyári forróságnak, miután az anyja több órán keresztül magára hagyta, hogy a marihuána farmját gondozhassa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat