Létrehozva: 2016.08.31.

Fogorvos kezei között halt meg az egyéves kislány

Az anya már bánja, hogy két lyukas fog miatt megengedte a beavatkozást. Olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított.

Altatásban végezte el a kezelést a 14 hónapos Daisy Lynn Torres fogorvosa, és a kicsi soha többé nem tért magához.  

Sosem gondoltam volna, hogy Daisy egy fogorvosi beavatkozás miatt hal meg

– mondta édesanyja, Betty Squier az Inside Editionnek.

Két lyukas fog miatt vitte Daisyt az édesanyja egy austini, texasi fogászatra, ahol az orvos, Michael Melanson azt mondta: el kell altatni a kicsit a tömés idejére, hogy ne hisztizzen.

Kezelés közben azonban az orvos közölte az anyával, hogy változott a helyzet: összesen hat lyukas fogat talált, ezért négy koronát is kell készíteni. Az anyának természetesen fenntartásai voltak azzal kapcsolatban, hogy ilyen kicsi gyereknek koronája legyen.

Beleegyeztem, mert hittem neki

- magyarázta döntését.

Az elhúzódó altatás közben azonban a babának hirtelen leállt a szíve. Szinte azonnal kórházba került, de már nem tudták újraéleszteni.

Az orvos sajnálja a történteket, de álláspontja szerint a fogászati beavatkozás szükségszerű volt, és ő nem követett el hibát. A család perre megy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő