Létrehozva: 2021.05.26.

Elképesztő, hogy ki akarja örökbe fogadni a Floridában meghalt magyar pár gyerekeit

Szerelme fogadná örökbe azt a magyar származású floridai 16 éves lányt, és annak 12 éves húgát, akiknek szülei tragikus gyilkosság áldozatai lettek. A lányok jelenleg Amerikában vannak, a magyar közösség pedig összefogott értük.

Mint arról a Ripost is beszámolt, március végén szörnyű gyilkossági helyszínre riasztották a floridai zsarukat Altamonte Springs városkába. A házban ugyanis az ott élő magyar származású házaspár, P. Zoltán és felesége, Ildikó holttestére bukkantak. Az eddigi információk szerint Zoltánt lelőtték, míg Ildikó öngyilkos lett. Az, hogy pontosan mi történt a jól szituált, sikeres vállalkozó férj és mesterfodrász felesége között az a mai napig rejtély, a rendőrség most is nyomoz az ügyben.

A házaspár halálával két csodaszép lány maradt árván, a gyerekekért pedig az egész helyi magyar közösség megmozdult: nagy erejű gyűjtésbe kezdtek, amelynek a végén több mint 16 ezer dollár, azaz 13 millió forintnál is több jött össze.

Ildikót és Zoltánt mindenki szerette, nem értik, mi okozhatta a tragédiát
(Fotó: Bors olvasói fotó)

De nemcsak pénzzel segítenek a lányoknak. A gyerekek mellé az Amerikában élő Rónai Péter sztárügyvéd maga jelentkezett. Ő a philadelphiai kacsahajó-baleset és a Costa Concordia tragédia magyar áldozatainak védelmét is ellátta korábban.

Nem kértem pénzt, ingyen vállaltam volna az esetet, Miamiból repültem volna a lányokhoz, hogy segíteni tudjak, míg a nagyszülő Magyarországról Amerikába repült a lányokhoz” – mesélte a Borsnak dr. Rónai Péter.

A lányok amerikai állampolgárok, de mikor beszéltem az idősebbik lánnyal, megemlítettem, hogy megfontolhatják a Magyarországra költözést a rokonokhoz. Azonban furcsa helyzet állt elő: a lány barátja mérgesen hívott, ő ugyanis azt hitte, el akarom vinni a szerelmét Amerikából” – mondta az ügyvéd. „Erről persze szó sem volt, csak mint egy lehetőséget akartam felvázolni. Ezután mondták, hogy nem akarják, hogy az ügyvédjük legyek” – mesélte a szakember. Sőt a szerelmes barát ezután megdöbbentő ötlettel állt elő:

„A tizenkilenc éves fiú ezután kitalálta, hogy ő maga fogadná örökbe a tizenéves barátnőjét és annak húgát. De egy bíró sem fog erre engedélyt adni, ezt el is mondtam nekik”

- tette hozzá az ügyvéd. Úgy tudni, a lányok azóta is Amerikában élnek, egy ismerős családnál, nem a rokonoknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek