Létrehozva: 2018.12.20.

Filmre vették, ahogy lefejeznek egy turistanőt a kempingben!

Túrázással szerette volna tölteni az ünnepeket az a két fiatal nõ, aki egy-egy hátizsákkal vágott neki Marokkónak. Az egyik éjszaka azonban négy férfi rontott a sátrukba, és szinte szó szerint kivégezték õket. A marokkói hatóságok szerint terrorcselekmény történt.

A 28 éves norvég Maren Ueland és a 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersen egy norvég egyetemen kötött szoros barátságot pár évvel ezelőtt. Azóta átszelték már lényegében egész Európát. A barátnők idén úgy döntöttek, hogy az ünnepi időszakot Észak-Afrikában töltik, Louisa november 21-én a következőt írta a Facebook-oldalára:

Kedves barátaim! Hamarosan Marokkóba utazom!

Pár héttel később a két fiatal nő nekivágott a kalandosnak ígérkező útnak. Ezúttal azonban nem a természettel és a nomád körülményekkel kellett megküzdenie a túrázóknak, hanem annál valami sokkal rosszabbal!

Felvették a lefejezést

Az Atlasz-hegységben töltött éjszakák egyikén négy ismeretlen férfi rontott be a sátraikba, ahol rövid dulakodást követően végeztek velük. Pár nappal az eset után egy videó is felkerült az internetre, amelyen az látszik, hogy az egyik áldozatot élve lefejezik. A másik nő haláláról csupán annyit lehet tudni, hogy több szúrás is érte, amelyek olyan súlyosak voltak, hogy azonnal belehalt a sérüléseibe.

A legfrissebb híradások szerint három embert fogtak el eddig, egy negyediket pedig még keresnek, feltételezhetően mindannyian egy terrorsejt tagjai. Az egyik férfi például az Iszlám Állam egyik katonája. A marokkói rendőrség ezért már be is jelentette, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. Közben a norvég és dán hatóságok is nyomozókat küldtek az észak-afrikai országba, hogy segítsék a marokkói kollégáik munkáját.

Sokkos állapotban a szülők

Louisa édesanyja a tragédia óta többször is posztolt a Facebookon. Többek között arra figyelmeztetett mindenkit, hogy senki se utazzon Marokkóba, ott ugyanis brutális körülmények között megölték a lányát és annak barátnőjét. Az egyik dán tévétársaság információi szerint először hétfő este kapott megkeresést az áldozat édesanyja, hogy hallott-e a Marokkóban megölt turistákról. A válasz nemleges volt, és könnyen azt válaszolta: jobb lesz, ha szerencsétlen hozzátartozók mihamarabb értesülnek erről a szörnyűségről. Tíz perc sem telt el állítólag, amikor az ajtón két egyenruhás csengetett. Louisa anyja azonnal tudta, hogy miért jöttek!

A lányom annyira boldog és életvidám volt. Mindenki szerette, nem hitt a rosszban. Amikor először beszélt a marokkói útról, próbáltuk lebeszélni, de nem sikerült. Teljesen össze vagyok törve...

– mesélte elcsukló hangon a B.T. nevű helyi lapnak a sokkos állapotban lévő szülő. Maren édesanyja pedig az NRK nevű norvég tévécsatornának nyilatkozott.

A lányom mindig elővigyázatos volt. Most is minden óvintézkedést megtett az utazása előtt. Vasárnap hallottam róla utoljára, akkor azt írta, hogy szerencsésen megérkeztek a sátortáborba, ahonnan következő nap indulnak tovább. A lányom szólt, hogy valószínűleg egy ideig nem lesz mobilhálózata, így én nem is aggódtam. Szörnyű tudni, hogy min mehetett keresztül a gyermekem.

A helyiek sem tértek még magukhoz. Elmondásuk szerint korábban sosem ért még erőszakos bűncselekmény egyetlen turistát sem. A legtöbben abból élnek, hogy a túrázókat kísérik, segítik. Egy ilyen hír után a helyiek megélhetése nehezebbé válhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek