Létrehozva: 2019.07.08.

Fiatalok kedvenc bulizó helyén erőszakoltak meg egy 18 éves lányt

A német mainstream média napok óta attól hangos, hogy õrizetbe vettek Spanyolországban négy német állampolgárt, akik a gyanú szerint megerõszakoltak egy 18 éves fiatal nõt. A feltételezett elkövetõk származása azonban erõsen kérdéses.

A rendőrség szerint megalapozott a gyanú, hogy a Mallorcán őrizetbe vett férfiak: Serhat K., Azad K., Yakub és Baran D. egy mallorcai hotelszobában brutálisan megerőszakolták 18 éves áldozatukat.

A fiatal nő azonnal feljelentést tett a rendőrségen, a feltételezett elkövetőket pedig másnap reggel a repülőtéren fogták el. A gyanúsítottak közül kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek, hiába bizonygatták ártatlanságukat, mondván, hogy a fiatal nő is beleegyezett az együttlétbe. A mallorcai rendőrség szóvivője szerint a migrációs hátterű elkövetők a reptéren direkt szétváltak, hogy ki tudják cselezni az őket már nagy erőkkel kereső egyenruhásokat. Ez a trükk azonban nem jött be.

A spanyol törvények szerint két évig lehet valaki előzetesben tartani, és utána még egyszer maximum újabb két évvel lehet meghosszabbítani. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért csak két ember előzetesbe helyezését rendelték el, és hogy mi a sorsa a két szabadlábra helyezettnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja