Létrehozva: 2018.05.26.

Feszültség: az utcán estek egymásnak a németek és a migránsok

Bár még csak három éve annak, hogy kitört Európában a migrációs válság, több országban már elviselhetetlen konfliktusokhoz vezet az együttélés. Nincs ez másképp Németországban sem, ahol naponta esnek egymásnak a német fiatalok és a migránsok.

Az egyik német lap megjegyzi, hogy az országban már elmúltak azok az idők, amikor egy-egy munkaszüneti nap alkalmával kiülhettek az emberek egy közparkba, és pihenhettek. Ma már ugyanis mindennapos, hogy fiatal migránsbandák randalíroznak a köztereken és parkokban, sőt az sem ritka, hogy ezek következményeképpen tömegverekedések alakulnak ki. Az sem számít ritkaságnak, hogy nem csak bevándorlók, hanem német fiatalok is beszállnak a bunyóba.

A migránsok sikertelen beilleszkedése ugyanis oda vezet, hogy sokan képtelenek együtt élni az idegenekkel.

Sokakat elviselhetetlenül bosszant, hogy a távolról, más kultúrákból érkezettek meg sem próbálják felvenni a helyi szokásokat, és büszkén vallják, hogy az ő értékrendszerük teljesen más. 

Valószínűleg valami hasonló vezethetett azokhoz a verekedésekhez is, amelyeket májusban, Krisztus mennybemenetelének napján rögzítettek Drezdában és Rathenowban. A németeknél keresztény ünnepnapnak számító napon több verekedés is volt, az Epoch Times ezek közül kettőt tudott megmutatni. A videó idekattintva megtekinthető!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő