Létrehozva: 2020.07.29.

Feltételes szabadlábra helyezte a bíróság a kézdivásárhelyi fiatalt, az ítélet még nem jogerős

Végre szabadlábra kerülhet Szőcs Zoltán, akiért letartóztatásakor hetekig tüntettek Erdélyben.

A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán elsőfokon a brassói bíróság. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.

Az ítélet nem jogerős, a hivatalos kiközlés utáni három napban fellebbezést lehet benyújtani ellene. Ugyanaz a bíróság július elején megalapozatlannak tartotta és elutasította a székelyföldi terrorvád alapján elítélt Beke István feltételes szabadon bocsátását. A fellebbezést a Brassó megyei törvényszék még nem bírálta el.

Júniusban mindkettőjük szabadon bocsátási kérelmét jogerősen elutasították.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás vádjával. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró bukaresti táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt