Létrehozva: 2020.07.05.

Féltékenységből levágta férje nemi szervét a felesége: vérében fekve találtak rá

A család vérbosszújától csak várradóssága mentette meg az asszonyt.

Egy 25 éves asszony levágta férje férfiasságát a Taraba állambeli Tella városában. A nő, akit Halimanak hívnak, állítólag kedden követte el szörnyűséges tettét, míg a férje, Aliyu Umar aludt.

A férfi egyik testvére, Shagari Umar azt nyilatkozta: Aliyu hangos kiáltozására figyeltek fel a családtagok, akik azonnal a hangok irányába siettek, hogy kiderítsék, mi történt. Aliyu Umarra saját vérében fekve találtak rá.

Képünk illusztráció
Fotó: Northfoto

„Megtaláltuk a feleségét, Halimát, az ágy mellett ült egy éles késsel, amellyel levágta testvérünk férfiasságát” – állította Shagari, aki hozzátette, Halimát a dühös család és a szomszédok vérbosszújától csak az óvta meg, hogy terhes.

A család vénei, miután megmentették a nyolc hónapos várandós nőt, a rendőrséget is riasztották.

Úgy tudni, a nő azért bánt el ilyen kegyetlen módon hitvesével, mert egyszerűen képtelen volt feldolgozni, hogy az egy második feleséget is választott magának. Az asszony valószínűleg lefekvés előtt bedrogozhatta férjét, hogy ne tudjon védekezni.

A helyi rendőrség a nigériai sajtónak megerősítette, hogy letartóztatták nőt, aki ellen majd a nyomozás lezárása után emelnek vádat – írja a Daily Trust.

A férfit gyorsan kórházba szállították. Az őt kezelő orvos elmondta, hogy azonnal megműtötték. A több órás beavatkozás során sikerült elállítaniuk az erős vérzést, ennek köszönhetően pedig biztos, hogy túl fogja élni az esetet. Azzal kapcsolatban viszont nem árultak el semmit, hogy a levágott testrészt vissza tudták-e varrni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák