Létrehozva: 2017.08.09.

Felhagyna az edzősködéssel, katonának állna az 56 éves focilegenda

Úgy tûnik, hogy a focitörténelem egyik legnagyobb alakja, Diego Maradona beleunt a fociba. Mint mondja, ha kell, otthagyja az edzõi karrierjét és beáll katonának, hogy a venezuelai elnök pártján harcoljon az imperialisták ellen.

Teljesen elképesztő üzenetet tett közzé kedden a Facebook oldalán Diego Maradona. Az argentinok egykori labdazsonglőre azt írta: ha Nicolás Maduro azt kéri, akkor felveszem a venezuelai katonai egyenruhát, hogy harcoljak az imperializmus ellen. Maradona felháborítónak tartja, hogy egyesek tönkre akarják tenni az országot, és sárba tipornák az ország legszentebb ereklyéjét a nemzeti lobogót.

A futball világ egyik legeredményesebb játékosaként számon tartott argentin ezzel nyilvánvalóan azokra gondolt, akik már hónapok óta demonstrálnak a venezuelai utcákon a jelenlegi elnök ellen.

Az utcai zavargások sokszor komoly összecsapásokba torkollanak a rendőrök és a tüntetők között.

A legendás futballista nem maradt egedül a véleményével, a nyílt levelet az élettársa, Rocío Oliva is aláírta, majd mindketten tudatosították, hogy életük végéig hithű chavisták maradnak. Chavisták azok, akik az 1999 és 2013 között hivatalban lévő venezuelai elnököt, a szocialista Hugo Chávezt feltétel nélkül támogatták.

Diego Maradonanak egyébként nem ez az első politikai állásfoglalása az elmúlt években. Az egykori focista már a 2013-as választásokon is kiállt a szintén szocialista Maduro mellett. Akkor olyan képek kerültek fel az internetre, ahol átölelkezve fotózzák őket. De a jelenleg edzőként tevékenykedő Maradona elkötelezett híve volt Cháveznek is, sőt vele együtt utazott 2011-ben Huba mindenható urához, Fidel Castrohoz. Az isteni Diegoként is emlegetett sportolóval azonban nem mindenki ért egyet.

Venezuelában ugyanis már hosszú ideje tartó politikai- és gazdasági válság is van. Az inflációnak és az egyéb negatív gazdasági hatásoknak köszönhetően az ország lényegében már csődbe jutott. A nép pedig már több alapvetőnek számító élelmiszert is kizárólag a feketepiacon tud megszerezni. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?