Létrehozva: 2020.05.20.

Felfoghatatlan fájdalom: egymást ölelve haltak meg a 3 éves ikerlányok

Együtt a végig: egymást átölelve halt meg két kislány, miután kigyulladt a házuk és nem tudtak kimenekülni.

Minden erejét megszakítva próbált bejutni a batlow-i lángoló házba a sokkos állapotban lévő édesanya, az ajtó azonban nem engedett. A házban ott volt a 3 éves Aisha és Lailani, akik tehetetlenek voltak a tűzzel szemben.

A gyerekek egy égő párnával játszottak, amikor észrevette őket az anyjuk, és azonnal elragadta tőlük, majd kivitte a kertbe, hogy ott eloltsa. Az ikrek azt gondolták, vicces lesz, ha bezárják az ajtót, az anyjuk így kinn ragadt.

A lángok azonban négy perc alatt felcsaptak, beborítva az egész házat. Mire a tűzoltók kiértek, a gyerekek életét nem lehetett megmenteni.

Az előszobában találtak rájuk, egymást átölelve haltak meg.

Azt még vizsgálják, mi okozta a tüzet, ami az előszobából terjedt el. Egyelőre az sem tisztázott, a párna hogyan gyulladhatott meg.

Az édesanya teljesen összetört. A szemtanúk mesélték el, hogy eszét vesztve sikoltozott és próbálta betörni az ablakokat és az ajtókat is, de nem járt sikerrel. Végül a mentősöknek kellett elrángatni, ugyanis összevágta magát az üvegdarabokkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni