Létrehozva: 2021.11.04.

Felfedezték az emberi faj közvetlen ősét Afrikában, a homo bodoensis nevet kapta

Szakértők szerint ezzel a felfedezéssel új távlatok nyíltak a ember evolúciójával kapcsolatos ismereteinkben.

Etiópia szívében egy eddig ismeretlen előember koponyáját fedezték fel, melyről a szakértők azt gondolják, hogy a modern ember egyik közvetlen őse lehetett. Az új fajként azonosított homo bodoensis valamikor a középső pleisztocén idején, azaz mintegy 500 ezer évvel évvel ezelőtt élt, a testalkata pedig vélhetően alacsony és zömök volt, amely a hő megtartásához alkalmazkodott a hidegebb éghajlaton – írja a Guardian internetes kiadása.

A történelmi jelentőségű felfedezést a kanadai Winnipegi Egyetem kutatói jegyzik, akik abban bíznak, hogy a nemrég azonosított lelet segít tisztábban látni a modern ember kialakulásában. Evolúciós szakértők körében ugyanis konszenzus van arról, hogy fél millió évvel ezelőtt az embereknek több különböző faja is létezett, akik sok esetben keveredtek egymással, különböző földrajzi variációkat létrehozva ezzel, ami rendkívül nehézzé teszi a fajunk fejlődésének pontosabb meghatározását.

Dr. Mirjana Roksandic, az Etiópiában talált koponya egyik felfedezője azt mondta: „Az emberi evolúcióról beszélni ebben az időszakban lényegében lehetetlen, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő terminológia, amely meghatározná az ekkoriban élt különböző emberi fajokat.”

Korábban a félmillió éves, vagy annál idősebb emberi maradványokat két különböző emberi fajként, Homo heidelbergensis és Homo rhodesiensis néven azonosították. Nemrég azonban a modern DNS-alapú vizsgálatok bizonyították, hogy az Európában talált, Homo heidelbergensis fosszíliák döntő többsége valójában korai neandervölgyi volt, ami alapjaiban írta át az ember evolúciójával kapcsolatos kollektív ismereteinket.

Az Etiópiában talált koponya alapján így nézhett ki a Homos bodoensis.

Az etiópiai Awash folyó völgyében feledzett koponyát a legmodernebb vizsgálatoknak vetették alá, melyek azt mutatták, hogy a lelet sem a Homo heidelbergensishez, sem a Homo rhodesiensishez nem tartozik, tehát egy eddig ismeretlen előemberé lehetett, ami a Homo bodoensis nevet kapta.

Christopher Bae, a Hawaii Egyetem antropológiai tanszékének vezető kutatója szerint az új faj felfedezése „átvág egy gordiuszi csomót, és lehetővé teszi, hogy világosan beszéljünk az emberi evolúció e fontos időszakáról”.

Bár az új fajról egyelőre keveset tudni, a kutatók úgy vélik, hogy a teste alacsony és zömök lehetett. A hímek valószínűleg körülbelül 170 centiméter magasak voltak, és közel 65 kilót nyomtak, míg a nőstények átlagosan 157 cm magasak voltak, és körülbelül 50 kilósak voltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?