Létrehozva: 2017.12.24.

Felfalták a belga csokit a potyautasok!

Nagy szerencséjük volt: a hûtõkocsiban megfagyhattak volna, de az a rész, ahol a csokit tárolták, normál hõmérsékleten üzemelt.

Hamarabb jött a Mikulás azoknak a migráns gyerekeknek, akiket
szüleikkel együtt egy “leragasztott” ajtajú teherautóban kaptak el
a rendőrök az elmúlt héten.

Az eset Nagy-Britanniában történt. A kamion épp egy határhoz közeli pihenőhelynél parkolt, amikor a közeli kávézóban különös zajra lettek figyelmesek. Dave Thomas, a Willoughby Hedge Layby kávéház tulajdonosa szerint négy gépkocsivezető volt a kávézóban, amikor valaki bejött és azt mondta, hogy az egyik teherautó oldalán
dörömbölnek.

Mindannyian kirohantak, de a kamiont ők sem tudták felnyitni. Értesítettek a rendőröket és a tűzoltókat is, akik végül speciális eszközökkel szabadították ki a raktérben lévő bevándorlókat.

A hat gyerek és öt felnőtt közül tízen irakiaknak mondták magukat, az egyik felnőtt pedig afgánnak. Az egyik tűzoltó azt mondta a Daily Mail-nek, hogy a gyerekek között egy csecsemő is volt.
A tulaj hozzátette, hogy a csoport a pótkocsi hátsó részén volt elhelyezve és

megették a benne szállított nagyon drága belga csokoládét. Tulajdonképpen nagy szerencséjük volt, mivel a pótkocsi hűtött volt, de az a része, amelyben a csokoládét tárolták, normális hőmérsékleten üzemelt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy bejelentést tett az MVM, sokan örülni fognak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

mandiner.hu

Nincs új a nap alatt: MZP után Magyar Péter mögé állhatnak be Pálinkásék

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja