Létrehozva: 2018.11.06.

Félelem uralkodik az idilli német városban, az emberek bizalmatlanná váltak

Egy csoportosan elkövetett nemi erõszak a feje tetejére állította Freiburg városát. Az eset óta több demonstrációt is rendeztek, minek során szigorúbb migrációs politikát követeltek az ott élõk. Freiburg komoly változásokon ment át 2015 óta, a nõk többsége ma már fél a köztereken.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, október közepén egy freiburgi diszkó előtti bozótos területen egy 21 éves szír fiatal megerőszakolt egy elkábított 18 éves lányt. A fő gyanúsított Majd H. az erőszakot követően hátrahagyta a magatehetetlen lányt, majd szólt a haverjainak, hogy szabad a préda. A rendőrség közlése szerint legalább további kilenc ember erőszakolhatta meg az áldozatot.

Majd H.-ról idő közben az is kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésekor is már elfogatóparancs volt érvényben ellene, sőt tavaly két másik barátjával már megerőszakolt egy nőt a saját lakásában...

Jelenleg nyolcan vannak előzetes letartóztatásban, közülük heten Szíriából érkezett migránsok. A nyolc őrizetbe vett fiatalból ráadásul hatnak már meggyűlt a baja a hatóságokkal.  Egy sajtótájékoztató keretében a nyomozók azt is megerősítették, hogy többeknél felmerült a gyanú, hogy szoros kapcsolatot ápolnak egy kurd terrorszervezettel.

Figyelmeztetik a turistákat

 A város hoteljeiben megszálló vendégeket  pár éve figyelmeztetik, hogy ha lehetséges, akkor kerüljék a főpályaudvar és a Colombi nevű park környékét. Ott ugyanis afrikai, szír és egyéb közel-keleti bevándorlók árulnak drogot, kötnek bele járókelőkbe, verekednek és nem ritkán ki is rabolják a turistákat.

Félnek a lakók

Ha egy migrációs hátterű alak közelít felém, akkor automatikusan ökölbe szorítom a kezem. Örülnék, ha ismét félelem nélkül élhetném az életemet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők