Létrehozva: 2018.08.20.

Fejlemények a tragikus hídomlás ügyében, rettegtek a sofőrök az úton

A hídomlás miatt 43 ember vesztette életét a múlt héten, és sokan sejtették elõtte is, hogy valami nincs rendben.

A genovai autópályahíd először meghajlott, és ezután omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.

Ferrazza, Liguria tvezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd romjainál.

Vasárnap esti közlése szerint a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása. Olasz sajtóinformációk szerint a híd közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Ferrazza véleménye szerint a híd először "elfordult, meghajlott és utána omlott le". Elmondta, ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet. A szakértő szerint az esetleges "szakadást" az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés - például a tenger közelsége miatti sólerakódás -, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió kocsi haladt át - ez a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese. A vizsgálóbizottság vezetője kijelentette, hogy a híd veszélyességére korábban semmi nem utalt.

A hidat használó autósok szerint ez nem felel meg a valóságnak: a sajtóban közölt beszámolóik szerint köztudott volt, hogy a híd "recseg és mozog", az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

Olaszországban a mintegy 6500 kilométer hosszú sztrádahálózat szakaszait majdnem kivétel nélkül magánkézben levő társaságok üzemeltetik. A sztrádahasználat majdnem mindenhol fizetős, az üzemeltetők a bevétel mintegy felét fordítják karbantartásra. A leomlott genovai hidat üzemeltető Autostrade per l'Italia társaság koncessziós joga 2047-ben jár le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya